Gazdaság

2022.09.26. 16:34

Az IMF a költségvetési konszolidáció és a reformok folytatását javasolja Romániának

Illusztráció

Agerpres

Az ukrajnai háború jelentette bizonytalanság miatt Románia számára fontos a makrogazdasági stabilitást biztosító, körültekintő politikák végrehajtása és strukturális reformok újjáélesztése - közölte hétfőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A pénzintézet ezt a szeptember 21-én jóváhagyott igazgatótanácsi értékelésében állapította meg.

Az IMF szerint a testület tagjai általánosságban egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi energiaár-korlátozásoknak ideiglenesnek kell lenniük, de szerintük kívánatos lenne fokozatosan felváltani az ársapkát a legkiszolgáltatottabbakat célzó intézkedésekkel. Az igazgatótanács ugyanakkor reformokat javasol a bukaresti hatóságoknak az állami nyugdíj- és bérszektorban, az adórendszerben és az áfa begyűjtésében.

A közlemény szerint az IMF vezető testülete egyetért azzal, hogy az inflációs spirál megelőzéséhez szükség van az alapkamat további növelésére. Tagjai a román gazdaság nemzetközi versenyképességének gyengülése és a folyó fizetési mérleg nagy hiánya miatt a rugalmasabb árfolyamra való fokozatos áttérést javasolják, ami szerintük a költségvetési konszolidációval együtt javítana a folyó fizetési mérlegen.

Mindezek mellett az IMF igazgatótanácsa felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági növekedés felgyorsításához és a regionális egyensúlytalanságok csökkentéséhez a strukturális reformok újjáélesztésére van szükség. A testület fontosnak tartja az országos helyreállítási terv megvalósítását, hogy teljes mértékben ki lehessen használni az európai helyreállítási alapban rendelkezésre álló forrásokat.

Az IMF előrejelzése szerint a tavalyi 5,9 százalék után idén 4,8 százalékos lesz a román gazdaság növekedése, ami elsősorban a hazai fogyasztáson alapul majd. A nemzetközi pénzintézet arra számít, hogy az energia- és az élelmiszerárak 2023 végéig magasan tartják az inflációt. Előrejelzésük szerint idén 13,3 százalékos, jövőre pedig 10 százalékos lesz a pénzromlás.

Jelenleg Romániának nincs finanszírozási megállapodása a Nemzetközi Valutaalappal, de a pénzintézet évente értékeli országjelentések formájában a román gazdaság alakulását az IMF szabályzatának negyedik cikkelye szerinti konzultációk alapján. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában