2 órája
Deca: Valamennyi középiskolás diák tanulni fog a romániai kommunizmus történetéről
Illusztráció
Fotó: Alexandru Nițescu
Valamennyi középiskolás diák tanulni fog tizenkettedik, illetve tizenharmadik osztályban a romániai kommunizmus történetéről - jelentette ki hétfőn Ligia Deca tanügyminiszter.
Az oktatási tárca vezetője A romániai kommunizmus története elnevezésű tantárgy tantervének jóváhagyása alkalmából szervezett eseményen elmondta, több oka van annak, hogy sokan nosztalgiával tekintenek vissza a rossz időkre, és ezek közül az egyik legfontosabb a történelmi tények ismeretének a hiánya. A jelenség a fiatalabb generációk tagjaira is jellemző, azokra az ifjakra, akik a kommunista rendszer bukása, sőt Románia uniós és NATO-csatlakozása után születtek. Ezért is fontos a miniszter szerint, hogy valamennyi tizenkettedik, illetve tizenharmadik osztályos diák tanulja ezt a tantárgyat.
Deca elmondta, a tantárgynak köszönhetően a diákok megismerhetik a kommunista rendszer intézményeit, politikáit és társadalmi valóságát, de tanulni fognak az elnyomás és az ellenállás formáiról, valamint a protokronizmusról is.
A miniszter szerint nem "ideológiai fejtegetésből", hanem a tények objektív ismertetéséből áll majd a tananyag, nem az egyik vagy másik oldal elítélése a cél, hanem elmagyarázni a diákoknak, hogy mi történt abban az időszakban és kritikus gondolkodásra nevelni őket.
"Az iskolákban és egyetemeken kötelességünk küzdeni a tudatlanság és a manipuláció ellen, amely a legtöbbször a történelem ismeretének hiányából fakad. A kommunista rendszer történelmi tényeinek nem megfelelő vagy hiányos ismerete olyan torzításoknak enged teret, amelyek befolyásolhatják a társadalmi és - amint láthattuk - a választói magatartást" - szögezte le Ligia Deca.