Kijelentés

2025.02.10. 17:22

Antonescu: Bolojan ügyvivő államfői szerepe nem befolyásolja a PNL korábbi döntését a támogatásomról

Fotó: Agerpres

Agerpres

A koalíció elnökjelöltje, Crin Antonescu február 10-én, hétfőn kijelentette, hogy továbbra is élvezni fogja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatását, függetlenül attól, hogy Ilie Bolojan pártelnök ügyvivő államfő lesz.
A parlamentben nyilatkozó politikus újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy Bolojan új szerepe nem befolyásolja a PNL korábbi döntését a koalíció közös jelöltjének támogatásáról. „Ennél többet nem tudok mondani erről” – nyilatkozta Antonescu.
Azt is elmondta: nem tudja, hogy Klaus Iohannis lemondása előnyt jelent-e számára az elnökválasztási küzdelemben. Úgy vélekedett, hogy az államfő tisztségéből való felfüggesztésének kezdeményezői csak választási megfontolásokból tették meg ezt a lépést. „Az AUR politikusai mondhatnak bármit, a végén úgyis a választók döntenek” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy a Románia jövőjére vonatkozó vízióknak komoly dolgokon kell alapulniuk, nem egy mandátumának amúgy is a végén járó államfő lemondásának hatásán.
Az államfő teljesítményére vonatkozó kérdésre válaszolva Antonescu kijelentette, hogy Klaus Iohannis mandátumainak idején történtek jó dolgok is. Hozzátette, hogy az elnöki mandátumok kiértékelése meg fog történni, de neki jelöltként a jövőről kell beszélnie, ezért a választási kampánya nem Iohannis tevékenységéről fog szólni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában