10 órája
Erdélyi és partiumi települések is kérhetnek finanszírozást földrengésbiztonsági felújításra
Illusztráció
Fotó: Alexandru Nițescu
Erdon-összeállítás
„Az emberek élete és biztonsága a legfontosabb, ezért a fejlesztési minisztérium finanszírozza az épületek földrengésbiztonságát. Ahhoz, hogy felmérjük hány épület szorul felújításra, térképet készítettünk, amelyen minden olyan település megtalálható, ahol van földrengésveszély” – idézik Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős RMDSZ-es miniszter nyilatkozatát a szövetség közleményében. A miniszter kedden sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a térképet Bukarestben.
A települések több mint háromnegyede ilyen területen fekszik, közöttük több erdélyi, partiumi, magyarlakta település is van.
„Emlékszünk, Gorj megyében úgy repedtek meg a falak néhány évvel ezelőtt egy földrengés következtében, hogy erről a megyéről senki nem gondolta, hogy földrengésveszélyes területen fekszik. Most azoknak a középületeknek, iskoláknak, kórházaknak, tömbházlakásoknak a felújítására is pénzt biztosítunk, amelyek az eddig alacsonyabb földrengésveszélyességi kategóriába sorolt területeken fekszenek” – tette hozzá az RMDSZ-es tárcavezető.
Cseke Attila hangsúlyozta: arra kér minden olyan önkormányzatot, települést, amely felkerült a térképre, hogy számolja meg a földrengésveszélyes épületeit, és kérjen finanszírozást a felújításukra. A fejlesztési minisztérium teljes egészében finanszírozza ezeket a munkálatokat és a szükséges felmérés költségét is.
A földrengésveszélyes települések térképe itt érhető el.