Bulvár-celeb

11 órája

Hatalmas aszteroida csapódhat a Földbe néhány év múlva

A 2024-ben felfedezett objektum fél futballpálya nagyságú, és a számítások szerint 2032. december 22-én közelíti meg a Földet.

Az aszteroida 60 méter széles, és jelenleg nagyjából 43 millió kilométerre van a Földtől

Forrás: Shutterstock

Fotó: Hamara

Nagyjából 1:83-hoz az esélye annak, hogy a nemrég felfedezett 2024 YR4 jelű aszteroida 2032 decemberében becsapódik a Földbe – adta hírül a Space.com.

Az aszteroida 60 méter széles, és jelenleg nagyjából 43 millió kilométerre van a Földtől. Ennek ellenére nem veszélytelen, jelentős esély van rá, hogy találkozik a bolygónkkal. A 2024-ben felfedezett földközeli objektum körülbelül feleakkora, mint egy futballpálya, a számítások szerint

2032. december 22-én közelíti meg a Földet, és elvileg valamivel több mint 106 ezer kilométer távolságra lesz tőlünk.

Megjegyzik azonban, hogy a pálya bizonytalanságait figyelembe véve nem kizárható a becsapódás, amely robbanást idézhet elő a légkörben vagy becsapódási krátert okozhat. Tony Dunn amatőr csillagász egy szimulációt is megosztott az aszteroida pályájáról a közösségi oldalán, amelyhez hozzáfűzte, még mindig nagy a bizonytalanság és még több megfigyelésre van szükség. 

Az aszteroida a torinói kockázati skálán hármas besorolást kapott, ami egy közeli találkozást jelent, amely fokozott figyelmet igényel a csillagászoktól, ugyanis ez azt is jelenti, hogy a becsapódás esélye magasabb, mint egy százalék.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!