17 órája
Egy 750 tonnás járműszerelvény tart Romániába
![](https://cdn.erdon.ro/2025/02/qgSFu2wgvvM4kmks5T0jhge6JL0Hsu-LdbdPCQKexwM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY5MjkxNWE5Yjc3MTQ5NTBhMGEyZDBhNDkxM2UzM2M3.jpg)
Forrás: MTI/Lehoczky Péter
MTI
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indult pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdte meg útját a 43-as főúton Románia felé – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
A közlemény szerint a Marosnémeti (Mintiai) hőerőmű megvalósításához szükséges berendezések szállításának tervezését már több mint egy éve kezdték el a Felbermayr Transport- und Hebetechnik GmbH & Co KG német, osztrák, román és magyar szakemberei.
Európa legnagyobb hőerőművéhez egy 380 tonnás generátort szállítanak, amely Amerikából érkezett hajón, majd a Dunán és a Tiszán úsztatták fel a Szeged Tápé réti kompkikötőig, ezt követően péntek reggel kezdte meg közel 300 kilométeres útját a célállomásig.
A szállítmány a magyar közutakon több napon keresztül összesen 44 kilométernyi távolságot tesz meg; az út első szakaszában a Tisza-parttól a 43-as főút és a 430-as főút csomópontjáig egy 471 tonna össztömegű jármű közlekedik 12 tengelyen – írták.
Hozzátették, hogy a csomópontnál a rakományt egy külön erre a célra kialakított átrakó helyen egy másik, konzolos járműre szerelik át, ezt követően február 20-án a szerelvény néhány óra alatt jut el a Nagylaki határátkelőhelyig, ahol elhagyja Magyarországot, és további egy hét alatt ér a 245 kilométerre fekvő Marosnémeti hőerőműbe.
Közölték azt is, hogy a hőerőmű működéshez három, hasonló méretű generátorra és további három, kisebb súlyú transzformátorra van szükség, melyeket ugyanezen megoldással és útvonalon szállítanak majd. Az utolsó rakomány várhatóan április végén, május elején hagyja el az országot – közölték.