Visszatelepítés

2 órája

Az uniós jogi keret megerősítése mellett foglalt állást Predoiu a hivatali kollégáival tartott találkozón

Fotó: Agerpres

Agerpres

Cătălin Predoiu román belügyminiszter a bolgár, horvát és görög hivatali kollégáival tartott találkozón a jogi keret európai szintű megerősítését szorgalmazta annak érdekében, hogy hatékonyabbá váljon az EU-ban illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatelepítése.
A március 6-i, szerdai brüsszeli megbeszélések középpontjában a közös európai érdekeket jelentő szempontok összehangolása állt. Kiemelt figyelmet kapott a szíriai helyzet kezelése, éspedig a visszatelepítések hatékonyabbá tétele és a megelőző intézkedések.
A belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint a találkozón a miniszterek megvitatták a regionális és nemzetközi helyzetet, ami szükségessé teszi a partnerek közötti együttműködés és a párbeszéd megerősítését. A felek egyetértettek abban, hogy megnőtt a négy ország felelőssége az Európai Unió külső határainak védelmében olyan veszélyekkel szemben, mint a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és az illegális bevándorlás.
Predoiunak álláspontja szerint az illegális bevándorlók visszatelepítésének összes fázisát digitálisan rögzíteni kell, hogy megakadályozható legyen a visszatérésük.
A belügyminisztérium idézte Predoiu nyilatkozatát, miszerint egyes harmadik világbeli illegális bevándorlók veszélyt jelentenek társadalmainkra nézve. Ezért szerinte jobb együttműködésre van szükség a tanácskozáson részt vevő országok és a harmadik világ országai között.
A szíriai bizonytalan helyzet kapcsán a belügyminiszterek egyetértettek abban, hogy európai szintű összehangolt lépésekre van szükség egyrészt az EU belső biztonsága, másrészt a migráció kezelése tekintetében, beleértve az EU területén tartózkodó szíriaiak visszatelepítését is.
Predoiu felhívta a figyelmet az elhúzódó instabilitásban rejlő veszélyekre, mint amilyen a fegyver- és drogkereskedelem, amely a terrorszervezeteket és a határokon átnyúló szervezett bűnözést erősíti. Ugyanakkor a Szíria északi részében egyre romló helyzet, a lehetséges feszültségek újabb migránshullám elindulását idézhetik elő az EU irányába. Ezt nagy figyelemmel kell követni - mondta a román belügyminiszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában