2025.04.17. 06:30
Vilmos herceg dacból lett az Aston Villa szurkolója
Vilmos herceg, a brit trónörökös olykor az etikettre fittyet hányva szurkol kedvenc csapatának, az Aston Villának.
Nincs abban semmi újdonság, hogy politikusok, a királyi családok sarjai, hírességek is feltűnnek a futballmérkőzéseken, sőt újabban teátrálisan szurkolnak a kedvenceinek. Nem volt ez mindig így. A lelátó népe már régóta tombolt, gyakran nem éppen kívánatos módon, de a VIP-vendégek viselkedését még protokoll rögzítette.

Fotó: FRANCK FIFE / Forrás: AFP
Sandro Pertini elnök volt az első rendbontó – akarom mondani – úttörő. Az egykori olasz köztársasági elnök nem tudott, talán nem is akart uralkodni az érzelmein a labdarúgó-világbajnokság 1982-es döntőjében, a helyéről felugrálva, integetve ünnepelte az olaszok góljait, majd győzelmét.
Az évek során sokan követték a példáját. Talán Angela Merkelt érdemes kiemelni, aki nem csupán Németország első női kancellárjaként írta be magát a történelembe, a népszerűségét részben azzal alapozta meg, hogy szívesen dörgölőzött a Jürgen Klinsmann, majd Joachim Löw irányította válogatotthoz, s talán nem is véletlen egybeesésként a Nationalelf hanyatlásával párhuzamosan lelépni kényszerült a politika színpadáról.
Vilmos herceg üde színfolt a meccseken
Újabban Vilmos herceg kerül gyakran az újságok címlapjára. Éveken át inkább hóbortnak tűnt a brit trónörökös rajongása az Aston Villa iránt, idén azonban értelmet nyert a különös szimpátia. A birminghami csapat az előző idényben a negyedik helyen végzett a Premier League-ben, így indulhatott a Bajnokok Ligájában, ahol egészen a legjobb nyolcig menetelt, s ott is nagy csatában maradt alul a francia PSG-vel szemben.
Vilmos herceg természetesen a helyszínen szurkolt a szerdai visszavágón is, s ugyanolyan hevességgel ünnepelte az Aston Villa góljait, mint a legvérmesebb szurkolók.
„Gyerekként keresgéltem, hogy melyik csapatnak szurkoljak, és az iskolatársaim közül szinte mindenki a Manchester Unitednek vagy a Chelsea-nek drukkolt. Én viszont nem akartam a sabloncsapatok egyikét választani” – fedte fel a kötődése hátterét nemrégiben a trónörökös, aki tehát protest választásként, nem pedig atyai örökségként tette le a voksát az Aston Villa mellett.
Az Aston Villa kiesésével mellesleg eldőlt, hogy a következő idényben hét már biztosan nem, de hat angol klub még indulhat a BL-ben. Közöttük lehet a birminghami egylet is, amely többek között a Chelsea-vel harcol azért, hogy legalább az ötödik helyen végezzen.
Vilmos herceg minden tekintetben példás trónörökös, rendre üde színfolt a meccseken, ha másért nem is, rá való tekintettel szurkolhatunk az Aston Villának.