Online rádióműsor

2020.09.21. 12:03

Kibertámadás! Podcastet indít a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Az adások az internetes veszélyekről és a védekezés lehetséges módozatairól szólnak.

Forrás: Shutterstock

Bor Olivér, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet sajtóreferense az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában elmondta, a Kibertámadás! előadássorozattal fel szeretnék hívni a figyelmet az aktuális veszélyekre, mint

az adathalászat, zsarolóvírusok vagy az álhírek terjedése.

Hangsúlyozta, a kiberbűnözők palettája kimeríthetetlen, jól alkalmazkodnak minden helyzethez, így a szerdán induló és kéthetente jelentkező adások témái is szerteágazóak lesznek.

A kéthetente jelentkező műsorokat egy-egy különkiadás is színesíti, így az első hat adással hetente találkozhatnak a hallgatók – tették hozzá. A podcast meghallgatható ide kattintva, valamint több podcast lejátszón is.

Az adásokhoz hozzá lehet szólni és kérdéseket feltenni a csatorna Facebook vagy e-mail címén.

Kitért arra is, a kiberbiztonságért egyetlen ember vagy szervezet nem tud hatékonyan fellépni, csak a társadalom egésze. Éppen ezért fontos, hogy az emberek segítsék, adott esetben védjék egymást, például a helyes információk megosztásával.

A podcast változatos témái között szerepelnek majd aktuális kiberbiztonsági trendek, fenyegetések bemutatása, konkrét incidensek feldolgozása, kibervédelemhez kapcsolódó rendezvények, események. Mindezek mellett az intézet munkájáról, szolgáltatásairól és eredményeiről is időről-időre beszámol majd az NBSZ NKI.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!