Bezos fenn járt

2021.07.20. 11:38

Az űrturizmus nagyravágyó ultragazdagok hobbija lett

Az utóbbi időben tapasztalt nagy forgalom ellenére az űr-idegenforgalmi ágazat még csak kialakulóban van: jelenleg ott tartunk, hogy a világ milliárdosai röpködnek fel az égbe.

Jeff Bezos csapata

Forrás: Blue Origin / Twitter

Richard Branson angol milliárdos július 11-én vasárnap extravagáns kirándulást tett a Virgin Galatic nevű űrjárművével a világűr peremén. Az Új-Mexikóból hat fős személyzettel induló űrhajó – vagy inkább repülőgép? – elérte a világűrt a sivatag felett nagyjából 85,3 kilométeres magasságban, az emberek néhány percig érezték a súlytalanságot, majd az űrhajó siklásban visszatért az űrkikötőbe.

Sir Richard Branson brit milliárdos, a Virgin-csoport elnöke pilátesz fitneszedzésen vesz részt.
Fotó: Joel Carrett / MTI / EPA-AAP

Az egész út a felszállástól a landolásig nagyjából egy órán át tartott.

A Virgin Galactic hatfős legénységgel szállt fel, a milliárdoson kívül csak a cég alkalmazottai utaztak a fedélzeten.

Elon Musk eddig nem ment személyesen az űrbe, viszont most jegyet vásárolt a konkurens Branson Virgin Galatic gépére.

Ha minden jól sikerül,

ma Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere, az Amazon alapítója száll fel a világűrbe a New Shepard nevű űrhajójával.

Nem véletlen, hogy az alaposan marketingelt eseményt éppen mára, július 20-ára, az Apollo-11 Holdra szállásának napjára tették.

A Twitter képén Bezos ma felszálló űrcsapata:

Our astronauts have completed training and are a go for launch. " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#NSFirstHumanFlight pic.twitter.com/rzkQgqVaB6

— Blue Origin (@blueorigin) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">July 19, 2021

– Pont ez az álmunk, igaz? – kérdezett vissza Kathy Lueders, a NASA emberes űrrepülő főnöke egy sajtótájékoztatón. „Úgy értem – folytatta – remélhetőleg annyi ügyfelünk lesz, hogy majd egy ponton az ár úgy leesik, hogy másoknak is hozzáférhető legyen.”

Ettől még messze vagyunk. A mostani kilövések alaposan kidolgozott marketing-események promociós videókkal, jól megírt beszédekkel és popkoncertekkel:

a körítés majdnem nagyobb figyelmet kap, mint a pár perc a világűrben.

A Branson kínálta álmok teljesítése jelenleg 250 ezer dollárba – 77 millió 750 ezer forintba – kerül: ez a negyedmillió dolláros jegy a legolcsóbb jelenleg a piacon.

A Sheparddal utazni jóval többe kerülhet, nem is beszélve a SpaceX-ről, amin állítólag egy kör a Föld körül 50 millióba fáj.

Bezos egyébként is nehéz eset, az Amazon munkáltatójaként sokak ellenszenvét vívta ki. Olyannyira, hogy képtelen petíciókat is indítottak: Bezos inkább ne térjen vissza a Földre, maradjon az űrben. Ezt 160 ezren írták alá. (Azóta Bezos sikeresen felrepült és szerencsére vissza is tért.) Egy másik szavazáson azt kívánták, hogy Jeff Bezos inkább vásárolja meg a Mona Lisát és egye meg...

A közvélemény egy része nehezményezi, hogy a milliárdosok elképesztő vagyonokat költenek szenvedélyeik kielégítésére, miközben a pénzüket annyi minden nemes célra is használhatnák.

Az Egyesült Államok küszködik a növekvő vagyoni egyenlőtlenségek problémáival, az egészségügyi ellátáshoz való jogokkal, nem beszélve az éghajlati változások okozta zavarokkal.

Így aztán Bernie Sanders, a milliárdosok nagy baloldali kritikusa azon háborog, hogy Amerikában, a Föld leggazdagabb államában az emberek tömegei táplálékért, vagy az alapvető orvosi ellátásért küzdenek – „de hé, a leggazdagabb srácok már a világűrben vannak!” – twettelte.

Here on Earth, in the richest country on the planet, half our people live paycheck to paycheck, people are struggling to feed themselves, struggling to see a doctor — but hey, the richest guys in the world are off in outer space!

Yes. It's time to tax the billionaires.

— Bernie Sanders (@BernieSanders) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">July 11, 2021

Az ilyen vállalkozások hatalmas kockázatokkal is járnak. Be kell bizonyítani, hogy ezek a rakéták csakugyan megbízhatóak, számos küldetést teljesítenek, s nem csak felszállnak, hanem mindig vissza is hozzák az utasaikat. Ha csak egyetlen halálos baleset is bekövetkezne, vajon túlélné-e az űrpiac a drámai hírt?

Remélhetően a show zavartalanul folytatódik: Bezos ma délután repül fel kis csapatával a 11 perces űrutazására, amelyet itt, a Blue Origin oldalán lehet élőben követni.

Borítóképünkön Jeff Bezos ma felszálló űrcsapata

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!