Negyedik szakaszába lépett

2022.04.26. 15:05

Felpörög Kína holdkutatási programja

Még ebben az évben megkezdi holdkutatási programja negyedik szakaszának műszaki fejlesztését a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA).

A Csang'o-6, Csang'o-7 és Csang'o-8 holdszondákat egymás után indítják, az ország pedig arra törekszik, hogy áttörést érjen el a kulcsfontosságú technológiák terén és nemzetközi holdkutató állomást építsen – mondta el Vu Jen-hua, a CNSA igazgatóhelyettese vasárnap az űrkutatás kínai ünnepnapja alkalmából.

A kínai űrhivatal Hold körüli műholdrendszert tervez a kommunikációs és navigációs szolgáltatások biztosítására.

A holdprogram negyedik szakaszában tudományos kutatásokat akarnak végezni a Hold déli pólusán, és fel akarnak állítani egy kutatóállomást. A negyedik fázis három lépésben valósul meg, ezen belül 2030-ig a három Csang'o űrszondát is fellövik.

Az ünnepségen Vu megnyitotta a CNSA keretében működő, műholdas adatokkal és alkalmazásokkal foglalkozó nemzetközi együttműködési központot, valamint a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) távérzékelési műholdrendszerének adat- és alkalmazásközpontját is.

Csang Ko-csien, a kínai Ipari és Informatikai Minisztérium miniszterhelyettese, a CNSA vezetője elmondta, Kína arra törekszik, hogy nagyobb mértékben járuljon hozzá a világegyetem felfedezéséhez, az emberek jólétéhez és az emberi civilizáció fejlődéséhez, és a globális partnerekkel együttműködve dolgozik egy olyan közösség létrehozásán, amely közös jövőt biztosít az emberiségnek a világűrben.

Borítóképünkön a Csang'o-5 a Holdon (illusztráció)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!