2024.12.31. 06:00
Így dolgozik egy űrorvos – interjú e különleges szakma első magyar képviselőjével
Első magyarként szerezte meg az Európai Űrügynökség űrorvosi minősítését Nagy Klaudia Vivien, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának kardiológus adjunktusa, akit bár mindig is érdekelték a világegyetem nagy kérdései és a csillagközi történetek, sosem gondolta, hogy egyszer űrbéli küldetéseket kísérhet végig. Többek között a HUNOR Magyar űrhajós program keretében kijelölt Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos egészségéért is ő felel.
Nagy Klaudia Vivien űrorvos, e különleges szakma első magyar képviselője
Forrás: Semmelweis Egyetem
A doktornővel az űrorvosi munka kulisszatitkairól a Magyar Nemzet beszélgetett, de portálunk is cikkezett már róla.
– Keveseknek adatik meg az a lehetőség, hogy a kardiológiáról hirtelen egy űrmisszió előkészítésének kellős középében találják magukat, és űrhajósokkal dolgozzanak. Elhiszi, hogy mindez önnel történik?
– Valóban nem túlzás azt állítani, hogy a csillagok szerencsésen álltak. Azt leszámítva ugyanis, hogy gyerekként már nagy rajongója voltam az űrrel kapcsolatos dolgoknak, így a Star Warsnak is, nem voltak ábrándjaim ezzel kapcsolatban. Aztán nagyot fordult velem a világ, amikor a HUNOR-program 2022-ben megkereste a Semmelweis Egyetemet, hogy vállalja az űrprogram orvosi, egészségügyi részének biztosítását. A projektért dr. Merkely Béla rektor felel, aki ekkor felkért, hogy vegyek részt az operatív feladatok ellátásában, vagyis segítsek az űrhajósok kiválasztásában és a magyar űrprogram orvosi részének megszervezésében. Amikor meghallottam, hogy űrhajósokkal dolgozhatok, nehezen hittem el, de azonnal igent mondtam a feladatra.
– Milyen szempontok mentén zajlott a magyar asztronauták kiválasztása?
– A több mint 240 jelentkező előválogatását követően végül 25 jelöltet vizsgáltunk meg orvosi szempontból: szemészeti, fogászati, fül-orr-gégészeti, kardiológiai, pszichológiai-pszichiátriai, valamint gasztroenterológiai szakvizsgálatokat is elvégeztek rajtuk a klinikáinkon. Ez egy nagyon komplex folyamat volt, amelyhez az ESA és a NASA alapelveit és kiválasztási protokolljait vettük alapul. Emellett szerettünk volna egy olyan plusz tudást hozzátenni, ami némileg többet tud mutatni annál a jelöltekről, mint ami a hivatalos követelményben szerepel.
– Nem vette zokon a NASA vagy az ESA, hogy az alapvizsgálatokon túl további szűréseket is elvégeztek?
– Épp ellenkezőleg. Miután megtörtént az orvosi válogatás folyamata, az ESA orvosi bizottságának is bemutattam az általunk alkalmazott protokollokat, amely nemhogy elfogadta a magyar űrhajósjelölteket, de azt is felajánlotta, hogy végezzem el az űrorvosi szakképzésüket.
– Melyek ezek a vizsgálatok, és miért tartották fontosnak ezeket a kiegészítéseket?
– Az űrbéli tényezők emberi szervezetre kifejtett hatását vettük alapul: meghatároztuk, hogy milyen változások következnek be az űrhajósokban egy misszió során, amelyek akár különböző kóros állapotokhoz is vezethetnek. Olyan ellenőrzésekkel egészítettük ki az alapfolyamatot, mint a szív-MR, illetve bizonyos genetikai vizsgálatokat is elvégeztünk, például elemeztük a trombózisra hajlamosító rizikófaktorokat.
Tipikus „űrprobléma” a folyadékegyensúly megváltozása, amikor mikrogravitációs környezetbe kerülünk: a keringésünk itt a Földön folyamatosan küzd a gravitáció ellen; azért dolgozik, hogy ne gyűljön össze a test alsó felében a vérünk.
Emiatt az űrben – gravitáció hiányában – egy felfelé ható eltolódás következik be, ami azt jelenti, hogy a vér a felsőtestben gyűlik össze. Amíg az űrhajós szervezete nem alkalmazkodik az új környezethez, addig fejfájást, orrdugulást, tágult nyaki vénákat és teltségérzést tapasztalhat. Ezek ugyan nem rosszindulatú dolgok, de súlyos esetben akár trombózist is okozhatnak, ezért fontosnak tartottuk, hogy a jelölteknél megállapítsuk, hogy fennáll-e a hajlamosító tényező.
– Ezek szerint minden asztronauta esetében egyedi, hogyan hat a szervezetére az űrbéli környezet, vagy nagyjából ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézniük? És lehet előre tudni a vizsgálatok alapján, hogy az űrhajósok milyen egyéni nehézségekkel találkoznak majd odafönt?
– Ez egy nagyon nehéz kérdés, és egy élénken kutatott orvosi terület is. Bár általánosságban mindenki ugyanazon a kiválasztási folyamaton és orvosi vizsgálatokon esik át, így alapvetően nem várunk eltérést, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy teljesen egyedi, ki hogyan reagál élesben. Van, akinél ez a „fluid shift” sokkal tovább tartó tüneteket hoz. Van, akinél sokkal súlyosabban jön elő az úgynevezett űrtengeri betegség és napokig rosszul van, másnál viszont egyáltalán nem jelentkeznek ezek a tünetek.
Ha belegondolunk, nagyjából nyolcszáz asztronauta volt eddig a világűrben, amire azt lehet mondani, hogy vannak adataink, de mégis kevés az információ, hiszen az évek során változtak a mérési módszerek, sokat fejlődött a medicina, és ez a mintaszám eleve nem tekinthető reprezentatívnak. Fontos, hogy a jövőben legyen majd egy rizikóbecslő rendszer, ami segít megmondani, hogy kik azok, akiknél a problémák hatványozottabban jöhetnek elő.
Ezzel kapcsolatban mi magunk is végzünk majd kutatómunkát a Semmelweis Egyetemmel. Ez a telemedicinás kutatás segíthet ezen kérdésekre is választ adni: vagyis, hogy az ott látott fiziológiás eltérések hogyan viszonyulnak a tünetekhez, esetleg előre jelezhető-e egy-egy probléma.
A teljes interjút, benne az űrorvosi képzés részleteiről, az űrmisszió során adódó űrorvosi feladatokról, az űrhajósok szervezetének a missziót követő rehabilitációs időszakáról, valamint a kardiológus és az űrorvos „kettős életéről” szóló kérdéseket és válaszokat IDE KATTINTVA olvashatja el.
