A hitleri Németország 80 éve támadta meg a Szovjetuniót

Adolf Hitler, a nemzetiszocialista Németország Führere soha nem titkolta, hogy Keleten akar a németségnek új „életteret” szerezni, s hogy ideológiai harcot is folytat, gyökerestül ki akarja irtani a bolsevizmust. Mindez azonban nem gátolta meg abban, hogy 1939 augusztusában a kétfrontos háború elkerülése érdekében megnemtámadási szerződést kössön a szovjet vezetővel, Sztálinnal. A német-szovjet egyezmény titkos záradéka tisztázta a két fél befolyási szféráit is Kelet-Európában.

A második világháború 1939. szeptember 1-jén tört ki, amikor a német Wehrmacht lerohanta Lengyelországot, s szeptember 17-én a szovjet Vörös Hadsereg is támadásba lendült, hogy megszerezze a szovjet érdekszférába sorolt lengyel területeket. A háború első két éve után szinte egész Európa német uralom alatt állt vagy Hitler szövetségese volt, egyedül Nagy-Britannia folytatta a harcot. Hitler azonban – jóllehet tábornokai óvták a kétfrontos háborútól – egy percig sem tett le a Szovjetunió megsemmisítéséről.

A Führer már 1940. július 31-én döntött a támadás előkészítéséről, december 18-án aláírta a 18. számú („Barbarossa”) hadműveletről szóló parancsot. Ebben 1941. május 15-ét jelölte ki a felkészülés végső időpontjául, de ezt végül

öt héttel el kellett halasztani a balkáni hadjárat, Jugoszlávia és Görögország lerohanása miatt, az időveszteség később kritikusnak bizonyult.

Sztálin több forrásból is értesült a német előkészületekről, de mindet provokációnak minősítette és figyelmen kívül hagyta, sőt az utolsó pillanatig folytatta az 1939-es paktumban előírt élelmiszer- és fémexportot Németországba. (A történészek között akadnak, akik úgy vélik: Sztálin is elkerülhetetlennek tartotta a háborút a németekkel, de meg volt győződve arról, hogy Hitler nem indít támadást, amíg nyugaton hadban áll a britekkel.)

Az 1937-es koncepciós perekben megtizedelt, legtehetségesebb vezetőit elvesztett Vörös Hadsereget felkészületlenül érte a német offenzíva. A légierő nagy része már a földön megsemmisült, a szovjet területekre rázúduló négymillió katona, 50 ezer tüzérségi löveg és aknavető, három és fél ezer harckocsi, négyezer repülő szinte akadálytalanul robogott előre.

A támadás után Sztálin idegösszeomlást kapott, és éppen a legválságosabb napokban eltűnt a nyilvánosság elől,

a határozatlan szovjet hadvezetés pedig hibát hibára halmozott. Sztálin csak július 3-án tartotta meg első rádióbeszédét, amelyben arra szólított fel minden szovjet embert, hogy védjék meg a hazát.

A német hadigépezet megállíthatatlanul nyomult előre, július közepére már 300-600 kilométer mélyen hatoltak be szovjet területre: 28 szovjet hadosztályt semmisítettek meg, 78 pedig személyi állománya és haditechnikája több mint felét elvesztette.

A Wehrmacht előtt nyitva állt az út Moszkva felé.

Hitler ekkor már arról beszélt, hogy a fegyveres küzdelem fázisából átlépnek a Szovjetunió „gazdasági eltiprásának” fázisába. Ez a háború ugyanis alapjában különbözött a Nyugaton vívottól: a náci hadvezetés célul tűzte ki az ellenség társadalmi-politikai rendszerének megsemmisítését, az alsóbbrendű fajok „Ázsiába kergetését”, helyükre a „felsőbbrendű” németek betelepítését, az élettér megszerzését és gazdasági kiaknázását.

Hitler hathetes villámháborúra számított, a hatalmas orosz területeken azonban nem járhatott sikerrel a Franciaország ellen bevált taktika.

Az offenzíva elakadt, mert a csapatok egyre szélesebb fronton terültek szét a végtelen orosz síkságon.

A lakosság nem felszabadítót, hanem hódítót látott bennük és ellenállt, a váratlan támadás nyomán megzavarodott szovjet katonai és politikai vezetés lassan magához tért. Az ősszel Moszkva ellen indított német hadművelet – jóllehet a szovjet főváros szó szerint látótávolságukba került – esőbe és sárba, majd hóba és fagyba fulladt, a mínusz 28 fokos hideg nyilvánvalóvá tette: a Wehrmacht nem készült fel a téli hadviselésre.

A szovjet hadvezetés a felperzselt föld technikáját alkalmazta, a fenyegetett területeket kiürítették, partizánháborút indítottak. A sem a technikát, sem az élőerőt nem kímélő harcmodor, a védelemből és visszavonulásból széles hadászati ellentámadásba való átmenet az 1941-es moszkvai, az 1942-es sztálingrádi és az 1943-as kurszki csatában már szovjet sikereket hozott.

Borítókép: Szovjet katonák adják meg magukat egy német harckocsi előtt Kiev térségében 1941 szeptemberében