Ritkaság

2022.02.09. 07:16

Szovjet luxuslimuzin került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe

Egy ZIM szovjet luxusautóval gyarapodott a Közlekedési Múzeum gyűjteménye. A járműből, amelyet a középszintű magyar állami és pártvezetők használtak az 1950-es évektől az 1970-es évek végéig, mára legfeljebb néhány maradhatott meg Magyarországon.

A Magyar Műszaki- és Közlekedési Múzeum keddi közleménye szerint a gyűjteménygyarapítási program részeként a napokban érkezett meg a GAZ-12 ZIM típusú gépkocsi a múzeum új otthonába, az Északi Járműjavítóba.

Mint felidézték, Magyarország 1952-1959 között körülbelül 100 darab ilyen 6 személyes limuzint vásárolt. A ZIM-ek az 1970-es évek végéig voltak forgalomban, ekkor az állami és pártvezetők már rendre nyugati típusokat, elsősorban Mercedeseket, valamint kisebb részben Tatra 603-as gépkocsikat kezdtek használni szolgálati autónak.    

Emlékeztettek arra, hogy 

az államszocializmus első éveiben, 1950 és 1959 között magánszemélyek egyáltalán nem tulajdonolhattak személygépkocsit Magyarországon, azonban a párt- és az állami vezetőket el kellett látni szolgálati autóval. 

A legmagasabb szintű állami felsővezetők számára a ZISZ 110-as vagy 115-ös gépkocsikat gyártották, a gyárigazgatók, párttitkárok, a kommunista ifjúsági szervezet (DISZ) vezetői Pobedákat kaptak, a középszintű állami és pártvezetők pedig GAZ-12 ZIM gépkocsikat vehettek birtokba szolgálati autóként Magyarországon, ahogy a keleti blokk többi országában is.

A ZIM-ek a Nyizsnyij Novgorod-i Gorkij Avto Zavod (GAZ) gyárban készültek (akkoriban a várost is Gorkijnak hívták), itt gyártották a Pobedákat, majd a Volgákat is. A múzeum gyűjteményébe került típust, ahogy az üzemegységet is 1935-56 között Zavod Imenni Molotovnak (ZIM) nevezték az akkori külügyminiszter, Molotov tiszteletére.

A ZIM hűen reprezentálja egy korszak történelmét, a múzeum a típuson keresztül azt is be szeretné mutatni, hogy milyen nehéz volt a gépkocsikhoz való hozzáférés abban a korszakban 

- hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy az 1960-es évektől kezdve elvileg már lett volna lehetősége az átlag állampolgárnak is egy ZIM megvásárlására, az azonban 40 ezer rubelbe került, ami az 1960-as szovjet átlagkeresetet alapul véve 45 évi fizetést jelentett.

Mint kiemelték, mára legfeljebb néhány ZIM gépkocsi maradhatott meg Magyarországon. A múzeum gyűjteményébe került darab üzemképes, jelenlegi állapotában kiállítható, a nagyközönség is hamarosan találkozhat vele.

Borítókép: a Közlekedési Múzeum GAZ-12 ZIM típusú gépkocsija (Közlekedési Múzeum)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!