Az éneklő fakéreg

Az öreg tölgyesekben hangosan szólnak a léprigók, a bükkösökben felhangzik az örvös légykapók finom éneke, a patakvölgyekben az ökörszemek hangosan csengő strófái hallatszanak, és szinte mindent betölt az erdei pintyek csattogó éneke – idézi Völgyi Sándornak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága honlapján közzétett bejegyzését az Origo. 

Legtöbbször a hang gazdája könnyen felfedezhető, hiszen az éneklő hímek gyakorta ülnek ki jól látható helyekre. Ám vannak olyan fajok, melyeket az énekük után is nehéz megtalálni. A fakuszok is tipikusan ilyen madarak. Elképesztő rejtőszínük miatt szinte belesimulnak a fakéregbe, és amíg nem mozdulnak meg, bizony sokszor nehéz észrevenni őket. Áprilisban megkönnyíti a dolgunkat a nászviselkedésük, hiszen a revírfoglalás időszakában a hímek nem csak énekelnek, hanem előszeretettel kergetik a tojókat. Ilyenkor a párok fáról-fára röppennek, és csavarvonalban kúsznak fel a fatörzseken, miközben a hímek hallatják szép éneküket

– írja Völgyi.

A Mecsekben mindkét faj költ. A rövid karmú fakusz (Certhia brachydactyla) a gyakoribb, míg a hegyi fakusz (Certhia familiaris) a ritkább fészkelő. 
Terepi határozása a tollazati hasonlóság miatt nem egyszerű, de az énekhangjuk árulkodó. Az éneklő hímek leleplezik kilétüket.
A fakuszok Magyarországon védett fajok. Természetvédelmi értékük 25 000 forint. 

Rövidkarmú fakusz

A hegyi fakuszhoz nagyon hasonló külsejű madár, legkönnyebben énekük alapján különíthetjük el őket. A fák törzsén, vagy a vastag ágakon szedegeti össze rovarokból, hernyókból és pókokból álló táplálékát. 

Nyár végétől kóborol, ilyenkor költőhelyétől távolabbi helyeken is találkozhatunk vele. 

Idős tölgyfák meghagyásával megfelelő fészkelőhelyet biztosíthatunk számára, valamint mesterséges, kifejezetten fakuszoknak készített odúk kihelyezésével segíthetjük megtelepedését.

Élőhelye, költése:

Észak- és Kelet-Európa kivételével az egész kontinensen, valamint Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és a Kaukázusban elterjedt. Főként a domb- és hegyvidékek madara, de kisebb számban a síkvidéki, nagyobb tölgyesekben, árterekben, sőt, városi parkokban is megtalálható. Évente egy, legfeljebb két alkalommal költ. Fészkét öreg fák kérge alá, repedésekbe rakja, melyek rendszerint alacsonyan, sokszor 1 méter alatt helyezkednek el.

Hegyi fakusz

A rövidkarmú fakusztól legkönnyebben énekhangja alapján különíthetjük el. A tollazati különbségek nagyon kicsik, sokszor átfedést mutatnak a két faj között. Szinte kizárólag a fák törzsén mozog. Tápláléka apró rovarokból – pattanóbogarak, hangyák, levélbogarak, poloskák, pókok – áll. Erős faroktollai  a fa törzsén való támaszkodásnál segítik. 

Északi populációi vonulók, a hazai állandó, de télen lejjebb húzódik költőhelyéről, és ilyenkor az Alföldön is találkozhatunk vele. Speciális fakuszodú kihelyezésével segíthetjük megtelepedését. 

Erdőgazdasági szempontból kifejezetten hasznos madár. 

A szintén kéregrepedésekben keresgélő csúszkával ügyesen felosztják vadászterületüket. Míg a csuszka fentről lefelé haladva nézi végig a törzset, addig a fakusz pont fordítva, lentről felfelé.

Élőhelye, költése:

A magasabban fekvő erdők madara. Észak-keleten az alacsonyabban fekvő fenyvesekben is költ. Évente kétszer fészkel. Szűk fészkét a fák törzsén lévő repedésekbe vagy a fakéreg alá építi. A fészek általában alacsonyan, 1 méter alatt helyezkedik el. A fészekalj nagysága igen változó lehet, általában 4-10 tojást rak.

Borítókép: Rövidkarmú fakusz /Forrás: Shutterstock)