Miért április elseje a „bolondok napja”?

Április a szerelem és a

bolondozás hónapja. Ezt az időszakot

az ókori rómaiak Vénusz

istenasszonynak szentelték, mert a

naptárt megreformáló Julius

Caesar a saját családjának

ősanyját tisztelte benne. Vénusz

járulékos mellékneve pedig

„aprilis” volt, amely szó a latin

„aperire”, vagyis „megnyitni”

igéből ered. Mivel a szerelem

istennőjéről van szó, a

„megnyitás” eredetileg a

szülés aktusára vonatkozott, de

naptári fogalomként később

úgy magyarázták, hogy a konzulok

április elsején nyitották meg

hivatalosan az esztendőt.

Találgatások

De hogy lett ebből a napból a

„bolondok napja”? Rengeteg

találgatás van az eredetéről.

Egyesek szerint az óitáliai

Szaturnáliákból

származó középkori

bolondünnepre vezethető vissza. Az

egyetlen szépséghiba csak az, hogy ezt az

ünnepet december 28-án vagy

újév napján, január

elsején tartották. Egy másik

forrás szerint az áprilisi

tréfálkozás eredetét

Franciaországban kell keresni. A régi

francia naptár szerint az esztendő

április 1-jén kezdődött. Ezen a

napon ősi szokás szerint az

ismerősök ajándékokkal

lepték meg egymást. IX. Károly

király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy

az esztendőnek onnantól fogva január

1-jén kell kezdődnie. Így az

ajándékozások időpontja is

áttolódott január elsejére,

de a régi évkezdet még

sokáig kísértett az emberek

emlékezetében. Eleinte április

1-jén is küldözgettek

ajándékokat egymásnak, majd

– tekintettel a kettős költségre

– az április elseji

ajándékozgatás átalakult:

értékes meglepetések helyett

inkább tréfákat küldtek, s

végül kialakult az a szokás, hogy a

hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis

bolondozással ünnepelték meg.

Egy régi tréfa

Talán az egyik legrégebbi

tréfát Toulouse grófja,XIV. Lajos francia király fia eszelte ki.

Áldozatul Gramont márkit

választotta. Március 31-ének

éjszakáján, mialatt a márki

aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a

ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd

újra összevarrtak, de szűkebbre.

Reggel a márki fel akarta húzni a

nadrágját, de nem fért bele.

Riadtan nyúlt mellénye után,

ám nem tudta begombolni. Ugyanígy

járt a kabátjával is.

Javában küszködött, amikor

rányitotta az ajtót az egyik

cinkostárs: „Az istenért,

márki, mi történt önnel?

Egészen meg van dagadva!” A

márkiról gyöngyökben hullt a

veríték, hogy miféle furcsa

és borzasztó betegség

üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az

orvos pedig – aki szintén beavatott volt

– megvizsgálta, receptet írt

és gondterhelten távozott. Elszaladtak a

recepttel a gyógyszerészhez, aki

visszaküldte, hogy nem érti. Nem is

érthette, mert ez volt ráírva

latinul: „Accipe cisalia et dissue

purpunctum”. Vagyis: „Végy

ollót, és vágd fel a

mellényedet!” Hogy a márki

miképp reagált az ugratásra, azt

ma már nem tudhatjuk. Az viszont örök

érvényű igazság, hogy

másokon nevetni könnyebb, mint magunkon

– még áprilisban is.