2008.04.01. 19:55
Külföldiek is szavazhatnak
<p>Szatmár megye - Szatmár megyében 205 eu–s állampolgár élhet állampolgári jogával, ha szándékát időben jelezi és felkerül a pótlistára. A választásokkal kapcsoltos első felkészítést tegnap tartotta a kormánybiztos.</p>
A közelgő helyhatósági választásokra készülve Radu Bud, Szatmár megye prefektusa tegnap tartotta meg az első felkészítőt, melyen a polgármesterek és jegyzők vettek részt, hogy a határidőket és feladatokat egyeztessék, annak érdekében, hogy a júniusi választás a legjobb körülmények között folyjon. Az idei évben újításnak számít, hogy a megyei választási központja az 5-ös számú Általános Iskolában lesz, ahol civilizált körülményeket tudnak biztosítani a megye 64 választókörzetének küldöttei számára, akik a szavazatok összesítésekor kell hogy jelen legyenek a központban. Mivel Románia is Európa Uniós tagállam lett, most először más tagországok állampolgárai is szavazhatnak Szatmár megyében, ha átmeneti- vagy állandó lakhellyel rendelkeznek. Statisztikai adatok szerint Szatmár megyében 205 eu-s állampolgár van, akik, amennyiben időben jelzik szándékukat, felkerülhetnek a pótlistára, és élhetnek alkotmányos jogukkal. A polgármesterekre a választások előtt az a feladat hárul, hogy a választói névjegyzéket aktualizálják.
Gugulya–Hégető Lóránd