ERDON Helyi hírek

2010.07.02. 09:53

Hol szükséges a leépítés?

<p>Hivatalos adatok szerint a központi közigazgatás alkalmazottai még mindig lényegesen meghaladják a helyi önkormányzatok tisztviselőinek számát.</p>

A költségvetési hiány enyhítéséhez a kormány az utóbbi években hirtelen felduzzasztott közalkalmazotti szféra leépítését ígéri, ami a jelek szerint nehézkesen halad, minden esetre az ország vezetése év végéig 70 000 közalkalmazottat tervez elbocsátani. A munkaügyi minisztérium adatai szerint márciusban 410 926 közalkalmazott dolgozott a központi közigazgatásban, majdnem 50 000-rel több, mint a helyi közigazgatás szintjén, és több mint kétszer annyian, mint az egészségügyben. A probléma kapcsán Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere elmondta: Romániában más európai uniós országokhoz képest a lakossághoz viszonyítva nem túl magas a közalkalmazottak száma, magas viszont az ország gazdasági termeléséhez képest. Amíg ilyen alacsony a nemzeti bruttó jövedelem, nehéz a közintézményeket fenntartani és ezek a problémák állandósultak. Minden országban változnak az arányok a központi és helyi közigazgatás nagysága között, illetve mindenütt vannak konfliktusok a helyi hatóságok és a központi hatalom között a költségvetés elosztását illetően, a fő probléma viszont, hogy nincs egyensúly a feladatkörök és az ennek ellátásához szükséges jövedelemforrások között. Amikor megindult az országban gazdasági fejlődés, és ezzel együtt sok új feladatkört kellett betölteni, hirtelen túl sok személyt alkalmaztak a központi közigazgatásban, a minisztériumok alárendeltségében sok új ügynökséget hoztak létre, a felduzzasztásban közrejátszott a politikai klientúra növelésének, a gazdasági érdekek ellenőrzésének szándéka, főleg a pénzügy- és belügyminisztériumban, amelyeknek a legnagyobb a befolyásuk. Le kellene építeni a szükségtelen rendszereket, a régi betokosodott struktúrákat, a prefektusi hivatalok például feladatukhoz képest túl nagy apparátussal rendelkeznek, véli Szatmárnémeti elöljárója.
 
Helyben jobban ellenőrizhető
 
A helyi önkormányzatok nem növekedtek olyan mértékben, de ez nem azt jelenti, hogy ott nincs szükség leépítésekre, hiszen a legtöbb nagyváros polgármesteri hivatalának 40-50%-kal több alkalmazottja van, mint amit a lakosság aránya indokolna, folytatta a polgármester. A Szatmárnémeti hivatalban viszont a törvényben előírtnál kevesebben dolgoznak, 208 tisztviselő tevékenykedik 30 területen. Az önkormányzat és az alárendelt intézmények alkalmazottai nem elméleti, hanem sokkal inkább gyakorlati tevékenységet végeznek, a lakosságnak nyújtanak közvetlen segítséget a közszolgáltatások, szociális és egyéb területen, ezt azonnali reakció követi, jobban lehet ellenőrizni, értékelni. Az ésszerűbb költségelosztás címén a kormány új rendeletben változtatna a helyi önkormányzatok struktúráján, a tervezetnek azonban számos hiányossága van, például nem veszi figyelembe, hogy bizonyos alárendelt intézmények, mint a színház, filharmónia fenntartása több alkalmazottat és többletköltséget jelent, de azt sem, hogy amíg egyes önkormányzatok saját maguk végeznek bizonyos szolgáltatást, addig más városokban kiadják azt a szolgáltatást egyes cégeknek. A törvénytervezet felületesen rendelkezik a tevékenységek átszervezéséről, a szolgáltatások kihelyezéséről, alkalmazhatatlan, jogilag is sok hiányossága van, ez viszont nem csak erre a törvényre vonatkozik, hanem általános probléma a törvénykezésben, összegezte a polgármester. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!