ERDON Helyi hírek

2010.07.05. 13:35

Megkezdődött a napközis tábor

<p>Nagyvárad - Második alkalommal szervez nyári napközis tábort a Diákokért Alapítvány, a nagyváradi városi strand területén. Hétfőn kilenc gyermek részvételével kezdődött az első turnus.</p>

A tavalyi napközis tábor népszerűségén felbuzdulva idén is nyári foglalkozásokra várja a gyermekeket a Diákokért Alapítvány. A városi strandon zajló tábor első turnusa hétfő reggel nyolc órakor kezdődött  kilenc gyermek részvételével. A legkisebb táborozó öt, a legnagyobb 12 éves volt. Különböző szabadidős tevékenységeket szerveztek számukra a képzett pedagógusok ( Bíró Sára, Vass Annamária, Ambrus Irénke és Petri Katalin), akik a tábor ideje alatt felügyeletet biztosítanak a gyermekek számára. Délelőtti látogatásunkkor éppen gyöngyöt fűztek, és amint Perecz Simó Annamáriától, a Diákokért Alapítvány vezetőjétől megtudtuk azelőtt már pancsoltak egyet az éppen feltöltés alatt lévő medencében és kézműveskedtek is. Mivel hétfőnként a strand zárva van a látogatók előtt, a táborozók az egész fürdőhelyet birtokukba vehették. A borongós idő sem szegte a jókedvet.

 
Úszni, furulyázni tanulnak


Perecz Simó Annamária érdeklődésünkre elmondta: a leginkább várt program minden nap az úszás, melyet Hasas Marcell és Ridzik György irányítják. Nem csak szórakoztató, hanem hasznos programokat is terveznek, így lesz angol nyelvtanulás, sportolás, furulyatanulás is. Nem csak a strand területén lesznek foglalkozások, hanem felfedező "kirándulást" szerveznek majd a várba vagy az állatkertbe is. A tábor alkalmat teremt arra, hogy azok is hasznosan töltsék a nyarat, akiknek szüleik nyáron is dolgoznak és nincs idejük a vakációzó gyermekükkel foglalkozni. Július végéig biztosan megtartják a foglalkozásokat, augusztustól azonban csak abban az esetben, ha megfelelő számú jelentkező lesz. Bármikor lehet csatlakozni a programhoz akár román, akár magyar 5 és 12 év közötti gyermekek számára.
Perecz Simó Annamária kifejtette: a szülők külön örülnek annak, hogy vegyes csoportok vannak, hiszen legalább megtanulják, illetve gyakorolják egymás nyelvét a gyerekek. A részvételi díj öt napra (hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között) 150 lej, ez tartalmazza a strandbelépő, a úszásoktatás és napi egy meleg étel árát. Öt fő feletti csoportok jelentkezése esetén árkedvezményt biztosítanak. Perecz Simó Annamária végezetül kifejtette: ezúton köszöni a Piac-és Közterület-fenntartó Vállalat közreműködését és várja a további táborozók jelentkezését.     

Mészáros Tímea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!