ERDON Helyi hírek
2010.10.11. 08:14
Gábor Áron ágyúja Baróton
<p>Kelemen Hunor művelődési miniszter jelenlétében ünnepélyes keretek közt adták át szombaton Erdővidék Múzeumának a Gábor Áron által készített ágyút, mely három hétig megtekinthető Baróton.</p>
A felszólalók úgy fogalmaztak, az ágyú a székely nép szabadságszeretetét és áldozatvállalását jelképezi: eleink ugyanis gondolkodás nélkül hajlandóak voltak lemondani a kanáltól a templomok harangjaiig minden, fémből készült tárgyukról, hogy harcba szállhassanak hazájukra törő ellenségeikkel.
Demeter László muzeológus elmondta: bár a múlt század elején Kézdivásárhelyen megtalált ágyút Gábor Áron biztosan nem Bodvajban öntötte, ez semmit sem von le értékéből, hiszen önvédelmi harcunkban használták, így mindenképp jelkép számunkra. Kelemen Hunor történelmi pillanatnak nevezte az ágyú Bukarestből való hazahozatalát. Állította, bár hadászati eszköz, de lelke van, hiszen az imára szólító harangokból öntötték. Számára az ágyú azt bizonyítja, hogy ha valamit közösen nagyon akarunk, akkor az sikerül. ,,Csak a kishitű ember van elveszve, aki hisz, megmarad” — mondta Kelemen. Beszéde végén a tárcavezető bejelentette: ,,Gábor Áron ágyúja itt marad Székelyföldön, a Székely Nemzeti Múzeumban.”
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke egy román újságíró által régebb feltett kérdésre fogalmazott választ: aki olyant kérdez, miért fontos nekünk ez az egyszerű ágyú, nem fogja megérteni azt sem, hogy kik vagyunk, hogyan kötődünk szülőföldünk minden rögéhez, s mi ad erőt népünknek a mindennapi munkához és kitartáshoz. A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály azon meggyőződésének adott hangot, mely szerint napjainkban is élnek Gábor Áronok, hiszen a nemzet érdekében cselekszik a polgármester, aki vizet vezet, a lelkész, aki árvákkal foglalkozik, a cserkészparancsnok, aki gyermekeinket játszva neveli felelősségre. Erdővidék Múzeumával kapcsolatosan úgy fogalmazott, örvend, hogy megszületett, hiszen a régió már rég megérdemelte volna, hogy legyen egy olyan hely, ahol értékeit megmutathatja.
Az eseményen felvonultak a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület lovas huszárai, fellépett a kézdivásárhelyi fúvószenekar, az olaszteleki Harmónia női kórusa, Farkas Boglárka pedig szavalt.
(www.3szek.ro)
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre