Órákon át álltak sorba a bankkártyákért

„Tisztelettel értesítjük…!” Ezzel a megszólítással kaptam SMS-ben értesítést az OTP Bank nagyváradi kirendeltségétől, mely szerint október 29-én jelenjek meg a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás pályázattal kapcsolatos támogatási összeg felvételéhez szükséges bankkártya átvételére, a R. Ciorogariu utca 1. szám alatti bankfióknál.

A megjelölt napon reggel korán elindultunk néhány szülőtársammal együtt Érmihályfalváról, hogy mielőbb végezhessük intéznivalónkat. Megérkezésünkkor láttuk, hogy mintegy 60 ember sorban állva a bank bejáratánál várja, hogy bejuthasson. Megtudtuk, hogy egyenként, illetve kettesével engedik be a bank épületébe az embereket. Beállva a sorba úgy gondoltuk, a mai világban egy ilyen bank operatívan dolgozik, hamar sorra kerülünk, hisz csak azonosításról, néhány aláírásról, és a bankkártya átvételéről lehet szó. Hát, sajnos ez nem így történt. Mintegy két és fél óra utcán való sorbanállás után rájöttünk, hogy az eltelt idő alatt mindössze 25 ember kapta meg kártyáját. Mi nehezítette meg a bent dolgozó banki alkalmazottak munkáját? El sem tudom képzelni, és nem is tudtam meg, mert nem vártam még 3 órát, hogy átvehessem a bankkártyát. Az eddigi években minden pályázó szülő megválaszthatta a támogatási összeg utalási módját, és például kérhette a saját településére postai átvétellel is, mindezt kényelmesen, emberi körülmények között. Sajnos a 2011-es pályázat lebonyolításához megváltoztak a játékszabályok, melynek nehézségei a szülőkön csattannak. Választási lehetőség nincs, el kellett fogadni, hogy az OTP Bankon keresztül történik a tranzakció, bankkártyával, melyért személyesen be kell utazni Nagyváradra, a bank által megadott időpontban. Talán még ezzel sem lett volna semmi baj, mert megszoktuk mi már az ilyesmit, hogy diktálnak nekünk, de akkor az illető intézmény készüljön fel egy ilyen ügy lebonyolítására, és operatív módszerekkel szolgálja ki ügyfeleit.

Nem nőttünk fel…

Ez alkalommal sajnos újra bebizonyosodott, hogy nem nőttünk még fel eléggé, bár a Nyugat szele meg-megérint bennünket, de az előrehaladás útjáról még mindig vissza-visszacsúszunk. De azért nem mindegy, hogy hány évet megyünk vissza, mert a fent leírtak egy elmúlt rendszer emlékét idézték fel bennem – ami azért nem egy-két éve volt! (Név és cím a szerkesztőségben.)