ERDON Helyi hírek

2012.10.16. 11:26

A XXI. Közgazdász Vándorgyűlés és Konferencia

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT)2012.október 12-14. közötti időszakban, a XXI. alkalommal tartotta meg évi Vándorgyűlését és Konferenciáját. Ez alkalommal Csíkszereda adott otthont ennek a rendkívül fontos és szakmai szempontból is értékes rendezvénynek.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT)2012.október 12-14. közötti időszakban, a XXI. alkalommal tartotta meg évi Vándorgyűlését és Konferenciáját. Ez alkalommal Csíkszereda adott otthont ennek a rendkívül fontos és szakmai szempontból is értékes rendezvénynek.

Az RMKT 1990-ben szinte az elsők között alakult, meg mint civil szervezet. Köszönhető a közgazdász professzornak, Kerekes Jenőnek, és a köréje gyűlt, lehetőségeket felismerő szakmai csoportosulásnak, amely meg tudta már akkor fogalmazni, mi a teendő annak érdekében, hogy térségünk eredményesen lépni tudjon. Ezt a szándékot értették meg akkor és ma is azok, akiknek nem közömbös, merre halad az ország döcögő gazdasági és politikai szekere.

Az RMKT központja Kolozsvár lett

1998. novemberében megalapították az RMKT Ifjúsági Frakcióját (RIF), amely saját meghatározása szerint „a romániai magyar ifjú közgazdászok és gazdasági kérdések iránt érdeklődő fiatalok érdekvédelmi és szakmai csoportosulása. Az RMKT belső szerveződése, és annak céljaival összhangban fejti ki tevékenységét.” A RIF volt tagjai képezik az új generáció legértékesebb elemeit, sokan közülük jelentős helyet foglalnak el az RMKT mai tevékenységében.

A Csíkszeredában megtartott XXI. Vándorgyűlés témája „A Kelet-Közép-Európai térség kompetitív előnyei a globalizált piacon” címet kapta.

Az elnöki köszöntőt Szécsi Kálmán, az RMKT országos elnöke tartotta. Ő adta át a Kerekes Jenő díjat Dr. Halm Tamásnak, a Budapesti Gazdasági Főiskola dékáni tanácsadójának, aki eddigi munkásságának köszönhetően megérdemelte.

Az előadások tartalmát részletesen ismertetni nem célom. De azt a hangulatot megfelelő módon visszaadni, ami a XXI. Vándorgyűlést jelenti, nem könnyű, mert minden résztvevő, lévén szakmájában elismert tekintély, állíthatjuk a maga nemében páratlan. Talán éppen ezért, az évenként sorra kerülő vándorgyűlések szuggesztív hatása minden résztvevőre hat. Talán ennek köszönhető az a nagy figyelem is, mellyel megszervezik a RMKT éves szakmai találkozásait.

A plenáris ülésen tartott előadások témája

Dr. Halm Tamás (Budapesti Gazdasági Főiskola dékáni tanácsadója, előadó tanára): Átalakulás és konszolidáció a magyar gazdaságban. Diósi László (vezérigazgató, OTP Bank Románia): Előny? Hátrány? –Üzlet és munka Kelet- Európában. Prof Dr. Ovidiu Nicolescu (elnök, Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsa): Impactul trecerii la economia bazată pe cunoştinţe asupra avantajelor competitive ale regiunii Europa Centrală şi de Est. Paul Wood (igazgató. Heineken Csíkszereda): Leadership in culturally diverse working environments – the key to Globalisation. Radetzky Jenő, (miniszteri biztos, Elnök, Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara): Wekerle Terv a Kárpát- medencei gazdaságfejlesztés programja. Prof. Dr. Rechnitzer János, (egyetemi tanár és rektor-helyettes, Széchenyi István Egyetem): Kelet- Közép Európa térszerkezete európai dimenzióban.

Szekcióülések helyszínei a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság- és Humántudományok Karának csíkszeredai épületében voltak.

1.„Kitörési pontok a válságból: a mezőgazdaság, mint lehetőség!” Szekcióelnök: Kerezsi Miklós, tulajdonos és ügyvezető, East Consulting Kft.

2. IT és üzleti intelligencia. Szekcióelnök Kozma István, ügyvezető igazgató, Enetix Software kft.

3.Energetika és környezetgazdálkodás. Szekcióelnök: Daradics Kinga ügyvezető igazgató, MOL. Románia

4.KKV Szekcióelnök: Tánczos Levente József, tanársegéd a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karán.

5. Pénzügyi szekció. Szekcióelnök Dr. Juhász Jácint egyetemi adjunktus, BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar.

A színes palettából az olvasó rájöhet, nem is akármilyen programot bonyolítottak le az igen rangos, előadók.

A jövő szakmai igénye: a nyitottabb RMKT léte

A Csíkszeredában megtartott sajtótájékoztatón, elhangzott, hogy az RMKT közgyűlésen megvitattak három bizottsági kérdést. Bemutatták az újonnan magválasztott elnökség stratégiáját. Taglétszám 333. Létrehoztak egy kutató központot Kolozsváron.

Gyerkó László, a XXI. Vándorgyűlés csíkszeredai főrendezője, elmondta, mekkora megtiszteltetés a város számára az, hogy ezt a vándorgyűlést megrendezhették. Mit is jelent a környéknek, az itt élő magyarság gazdasági és politikai elitjének, ennek az eseménynek a lebonyolítása. Megköszönvén az RMKT vezetőségének azt, hogy az utolsó héten személyesen is részt vehettek az előkészítő munkálatokban.

Az előadások tematikája úgy volt kiválasztva, hogy a gazdasági élet különböző vetületeit érintve, azokra az újdonságokra hívták fel a figyelmet, melyekkel kellően élve, előbbre tudnak haladni a gazdasági élet hazai útvesztőiben. A fő célpont a fiatal közgazdászok minél hatékonyabb támogatása, ami a gyakorlat szülte gondolkodás továbbadását is jelenti. Fontosnak tekintik az új korosztály minél hatékonyabb és eredményesebb, árnyaltabb támogatását.

Halm Tamás elmondta, azok közé tartozik, akiknek a sors megadta azokat a lehetőségeket, hogy jelen lehetett akkor, amikor Erdélyből, Kolozsvárról Kerekes Jenő professzor, először keresett Magyarországon partner lehetőséget. A kezdeti partnerség keresés, hogyan ment át szakmai kapcsolattá. Mivel kezdetektől ismeri ezt a kapcsolatot, nem hallgathatja el, milyen óriási pozitív változáson ment keresztül. Mit is jelentett az anyaországiak tapasztalatainak átvétele, átadása az RMKT számára.

A két fél közötti nyitottság mindkét fél számára előnyt jelentett. Ezzel az előnnyel maximálisan élni kell. Számára öröm az előadások nyelvezetének szakmai feljavulása, mely évről évre érezteti pozitív hatását. Ami a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság bevonását is jelenti.

Szőcs Endre ügyvezető igazgató elmondta, a fiatal közgazdászok Kárpát- Medencei Tanácsokozása saját belső csapat szervezésben indult. Mindezt önkéntes munkaként tették meg.

Az eljövendőkben egy olyan RMKT- t szeretnének, mely sokkal nyilvánosabb, nyitottabb legyen. Szándékukban, tevékenységükben a sajtó szerepe is megnőne.

Ebből a szempontból jelenthetem, a következő, XXII. RMKT vándorgyűlés színhelye, 2013-ban, Nagyvárad lesz.

Csomafáy Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!