Színművészet – nemzetiségi szemüvegen át vizsgálva

A magyarok komolyabbak, a románok ösztönösebbek. A magyar színház nehezebben mozdul, a román kísérletezőbb. A magyar közönség konzervatívabb, a román befogadóbb. Szakértők mondják.

Mindkét félre jó hatással van: egyre gyakoribb, hogy magyar rendezők román társulattal is dolgoznak, románok pedig magyar színházban rendeznek. A vége többnyire érdekes előadás, különleges nüanszokkal. De mit gondolnak az ilyen „átjárásban” érintettek, és egyáltalán hogyan befolyásolja mindez a színművészet fejlődését? Erről is beszélgetett szerdán az Interetnikai Színházi Fesztivál keretében tartott, Kölcsönhatások című rendezvényen Sorin Militaru rendező, aki Székelyföldön próbálkozott először magyar társulattal, és Szabó K. István, aki román közegben szerezte szaktudását, s jelenleg a nagyváradi magyar társulatnál főállású rendező. Érdekesen látják egymás közönségét és színházi világát is.

Tükörben

Szabó K. legutóbb például akkor dolgozott román társulattal, amikor a váradi színházban megrendezte az Equus című darabot, Sorin Militaru pedig a marosvásárhelyi magyar társulattal állította színpadra legutóbb A makrancos hölgyet – ezt egyébként épp a beszélgetés előtti este mutatták be Váradon, az IFESZT-en. Militaru úgy véli, a magyarok komolyabbak és dolgosabbak a színház világán belül is, míg a románok könnyedebbek, kísérletezőbbek, viszont semmit nem visznek végig. „A magyar olyan, mint egy ló: nehezen lehet vele elindulni, de ha elindultunk, akkor messzire juthatunk” – mondta a rendező. Militaru számos magyar társulattal dolgozott már – a székelyudvarhelyinél kezdte, s mint elmesélte, akkoriban pályatársaitól a helybéli rendőrig mindenki furcsának és gyanúsnak tartotta őt emiatt. „A korlátok tehát leginkább bennünk vannak” – szűrte le a következtetést.

Szabó K. István szerint is így van ez, hiszen a más jellegű, például nyelvi korlátok a rendezői munka és az előadás során is könnyedén meghaladhatóak. „A színház nyelve más, azt az ember akkor is érti, érzi és beszéli, ha mondjuk a számára idegen nyelvet nem tudja” – véli. Szabó K. István szerint a román színház élettelibb, dinamikus, hamar változik, korszerű, míg a romániai magyar a hagyományokra nagyon építő, ahhoz mereven ragaszkodó és nehezen enged. Sőt a magyarországi színház még a romániai magyarnál is tradicionalistább. A Váradon tevékenykedő rendező úgy véli, „a mi dolgunk épp a nyitás, a változtatás. És nem az, hogy megpróbáljunk illeszkedni a kialakított képhez, az úgymond elvárásokhoz. A stílusbeli tradicionalizmus a színház esetében a színház halálát jeleni. Ami nem képes fejlődni, az nem igazi művészet, s az meghal. Hozzátette: ő tudatosan provokálja a közönséget, hiszen az ilyesmi természetes. „Nekünk, magyaroknak van egy olyan tendenciánk, hogy túl komolyan vegyük magunkat, s ez sokszor a színházi világban is tetten érhető” – mondta. Egyetértett ezzel Sorin Militaru is, aki szerint a magyarokban több a komolyság, a románoknak viszont több az öniróniájuk, a teátrumok világában is.

A román rendező a magyar társulatokkal való munkájának legnagyobb hozadékaként azt emelte ki, hogy sokkal precízebb, figyelmesebb lett. Magyar kollégája, a román társulatokkal való tevékenysége kapcsán elmondta, őt sokszor azért hívják román színházakhoz, hogy rendet tegyen ott. Saját bevallása szerint sokszor túl didaktikus, szigorú a színészekkel, de pár nap után ennek már megmutatkozik a hatása.

A beszélgetést vezető Simon Judit újságíró felvetette azt is, mikor válik gyakorlattá, hogy a rendezők mellett a színészek is „átjárjanak”, azaz a magyarok román társulatban is szerepeljenek, és viszont. Mindkét rendező lényegében azt válaszolta erre, hogy ilyesmire példák már vannak, viszont nem szükséges, és nem is természetes ebből rendszert csinálni, hiszen a színészek esetében már egészen más dolog ez, s nem anyanyelven előadni nehéz.

Összességében úgy fogalmaztak, hogy a magyar rendezők román társulatoknál való munkája rendet visz oda, míg a románok magyarokkal való tevékenysége rendetlenséget hoz, a szó jó értelmében. A romániai magyar színház verbálisabb, a szövegre épít nagyon, a román pedig ösztönösebb, és a játékra alapoz inkább. Ami magukat a színművészeket illeti, a magyarok többnyire strukturálva átgondolják a szerepeiket, míg a románok inkább ösztönösen átérzik azokat. Mi több, eleve a két iskola is különböző, tehát a két nemzetiség színészgenerációi eleve máshogy formálódnak.

A beszélgetésnek egyébként az vetett véget, hogy Militarunak próbára kellett mennie. Épp ezekben a napokban ugyanis Váradon dolgozik: ezúttal az itteni román társulattal állítja színpadra Ion Budai-Deleanu Ţiganiada című művét.

Szeghalmi Örs