ERDON Helyi hírek

2015.02.17. 13:40

Farsangoltak a Hálóval

Nagyvárad- Hétfő délután kézműves és egyben farsangi témájú kézműves-foglakozásokat szerveztek gyermekek számára a Partiumi Háló Egyesület Kanonok sori irodájában.

Nagyvárad- Hétfő délután kézműves és egyben farsangi témájú kézműves-foglakozásokat szerveztek gyermekek számára a Partiumi Háló Egyesület Kanonok sori irodájában.

A hasonló, valamilyen időszakhoz, illetve ünnepkörhöz kötődő összejövetelek már hagyománynak számítanak ezen civil szervezet életében- legutóbb adventkor volt ilyen-, amellett, hogy két-három hetente rendszeresen várják az óvodásokat és az elemistákat.

Konrád Katalin szervező az Erdély Online-nak azt is elmondta: a kellékeket ők biztosítják a résztvevők számára, most éppen különféle egyszerűbb és bonyolultabb kivitelezésű maszkokat színezhettek a résztvevők. Miután elkészültek, mindenki egyénileg valamilyen szerepjátékot mutatott be, a legjobb alkotásokat, illetve alakításokat pedig díjazták. Ugyanakkor az is szóba került, hogy mit jelent, illetve jelképez a farsang.

Megtudtuk még, hogy már készülnek a húsvétra: egy különleges keresztutat fognak bemutatni, úgymond gyermekcentrikusan, hogy a legkisebbek számára is érthető legyen Jézus szenvedéstörténete.

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!