2015.04.09. 13:10
Várfelújítás: meghosszabbították a kivitelezési időszakot
A régészeti feltárásokra való tekintettel októberig kitolták a nagyváradi várfelújítás első két ütemének lezárását.
A régészeti feltárásokra való tekintettel októberig kitolták a nagyváradi várfelújítás első két ütemének lezárását.
Eredetileg júniusban, illetve júliusban kellett volna lezárni a nagyváradi vár felújítására kötött két európai uniós finanszírozású szerződést, de az ott zajló archeológiai feltárásokra való tekintettel októberig kitolták a kivitelezési határidőt. Dumitru Sim a várfelújítás projektmenedzsere lapunknak elmondta, hogy a munkálatokat befejezhetnék júniusban, illetve júliusban is, de mivel a vár A. és B. épülete alatt rábukkantak az egykori gótikus katedrális falaira, ezért annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet feltáranak ebből az építményből, hogy aztán minél többet be lehessen mutatni belől, meghosszabbították a kivitelezési határidőt. „A régészeti feltárás ötezer négyezetméteren zajlik, és mivel értékes dolgokat találtunk, ezért módosítani kellett a kivitelezési terveket, melyekhez meg kellett szerezni a szükséges jóváhagyásokat a kulturális minisztériumtól” - fogalmazott Sim, hozzátéve, hogy már az eredeti szerződésekben is szerepeltek összegek előre nem látható kiadásokra, hiszen bizonyosak voltak benne, hogy a régészeti feltárások során fognak találni érdekességeket. „Most éppen azért kértük a határidő halasztását, mert szeretnénk felhasználni az erre a célra elkölthető uniós forrást” - jelezte Sim leszögezve ugyanakkor, hogy a felújítási projekt megvalósítását semmi nem veszélyezteti.
Székesegyház
A nagyváradi székhelyű Körösvidéki Múzeum és a Constructorul Salard cég által végzett régészeti feltárás jól halad, az egykori fejedelmi palotán belül zajló ásatást már befejezték, az épületben már csak a nyugati szárny pincelejáratánál kell feltárást végezni, ott, ahova eddig nem fértek hozzá a felújítási munkálatok miatt. Ezt Mihálka Nándortól, a feltárási munkálatban részt vevő régésztől tudtuk meg, aki elmondta, hogy mintegy két hete már megkezdték magának a gótikus székesegyháznak az ásatását. „Őszig tíz szelvényben meghatározzuk az építmény pontos kerületét, hosszúságát, szélességét, mélységét, és ha minden jól megy, ősztől megkezdjük nyugatról keleti irányba haladva feltárni a székesegyház belsejét” - mondta a szakember. Mihálka Nándor kifejtette, hogy a nagyváradi várfelújítás első két üteme őszig befejeződik, és a székesegyház feltárása már a felújítás harmadik szakasznának lesz a része, melynek keretében restaurálják a külső várfalakat, és kiürítenek négy bástyát is. A régészeti feltárást jelenleg a váradi önkormányzat forrásaiból fedezik, de a város valószínűleg uniós finaszírozásra is fog pályázni a felújítás és a feltárás folytatása érdekében.
Pap István