2015.06.25. 15:51
60 ezer honosítási eljárás
Nagyvárad- Csütörtök délután sajtótájékoztatót tartottak az RMDSZ székházában, melynek témája az volt, hogy elérte a 60 ezret azok száma, aki a Szövetségen keresztül kérelmeztek honosítási eljárást.
Nagyvárad- Csütörtök délután sajtótájékoztatót tartottak az RMDSZ székházában, melynek témája az volt, hogy elérte a 60 ezret azok száma, aki a Szövetségen keresztül kérelmeztek honosítási eljárást.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: ők voltak az elsők, akik részt vettek az egyszerűsített honosítást célzó munkában, sőt már a tájékoztatási folyamatba is bekapcsolódtak, szakemberek hívtak Debrecenből és Biharkeresztesről, illetve egy információs füzetet is megjelentettek. Az elmúlt öt évben pedig folyamatosan, ingyen segítettek azoknak, akik rajtuk keresztül igényelték ezt az eljárást. Így tulajdonképpen, ha azt vesszük, hogy egy iratcsomó összeállítása körülbelül 150 lejbe kerül, és 60 ezer személy számára nyújtottak ilyen típusú szolgáltatást, akkor körülbelül 9 millió lejt, vagyis több mint 2 millió eurót takarítottak meg a partiumi emberek számára. A honatya külön köszönetet mondott az RMDSZ azon munkatársai számára, akik díjmentesen végzik a fordítást, a váradi Szallós Nándornak, a margittai Bradács Alíznak, a nagyszalontai Szász Dénesnek és Koók Csillának, valamint az érmihályfalvi Boros Józsefnek.
Konzuli nap
A 60.000-ik honosítási eljárásnak a biharpüspöki Ilyés Zoltán és családja örülhetett, az okirataik elbírálása folyamatban van. A sajtótájékoztatón a felesége, Janka volt jelen, akitől megtudtuk: ő maga kisnyégerfalvi származású, 1994-ben versenyvizsgával került az akkori 5. számú, ma Szacsvay Imre nevét viselő általános iskolába Püspökibe, és jelenleg is ott tanít. Kislányuk, Kinga elmúlt 3 éves. A dossziéikat akkor adták le, amikor épp konzuli nap, személyesen Fodor Tamás konzulnak, így tulajdonképpen „egyablakos ügyintézés volt”, az állampolgársági esküt pedig Biharkeresztesen szeretnék majd letenni.
Rosmann Annamária, a honosítási iroda vezetőjétől megtudtuk, hogy az említett konzuli napon 160 személy intézte honosítási ügyét, 200 darab anyakönyvi kivonatot osztottak ki, 20 bejelentést regisztráltak, 15 útlevél kérelmet vettek át az érdeklődőktől, és 29 magyarigazolványt igényeltek a megjelentek.
Ciucur Losonczi Antonius