ERDON Helyi hírek

2015.11.02. 09:05

Emlékeztek az elhunytakra

Nagyvárad - Az egykori Olaszi temető két kápolnájában is megemlékezés volt vasárnap délután, Mindenszentek ünnepén. Fodor József vikárius és Kóhr Balázs kanonok imádkozott az elhunytak lelkéért.

Nagyvárad - Az egykori Olaszi temető két kápolnájában is megemlékezés volt vasárnap délután, Mindenszentek ünnepén. Fodor József vikárius és Kóhr Balázs kanonok imádkozott az elhunytak lelkéért.

Először a Gerliczy kápolnánál gyűltek össze a hívek, ahol Fodor József elmondta: különleges nap a mai, ilyenkor hívő és hitetlen, fiatal és idős egyaránt megfordul a temetőben, sokszor fáradtságot, áldozatot nem kímélve messzi földről jönnek el, hogy egy szál gyertyát gyújtsanak, vagy virággal emlékezzenek elhunytaikra. A gyermekeknek csak izgalmas játék mindez, a fiatalok némiképp unatkozva időznek el ilyenkor, de az életük delén túl lévők halottaikra emlékeznek, az idősek pedig a halál jeges leheletét érzik ilyenkor közelebb magukhoz.

Két út

Fogyasztói társadalmunkban modortalanság szóba hozni a halált, a szenvedést, hangzott el. De hiába szelídítik olyan dologgá a halált, mely senkihez sem tartozik, hiába menekülnek – az igazság az, hogy az ember halálra született. Két út áll előttünk, az egyik sehová sem vezet – modern társadalmunk ezen az úton jár, a halál utáni létet teljesen tagadva. A másik út azoké, akik tudják, hogy valaminek lennie kell a halál után. Minden vallás eljutott arra a felismerésre, hogy a lélek halhatatlan, de egyedül a kereszténység vallja azt, hogy Isten megtestesült Jézus Krisztusban, aki magára vette az emberi természetet és a halál után feltámadt, hogy majd mi is feltámadjunk. A kérdést pedig, hogy milyen hittel lépjük át temetőink kapuját, nekünk magunknak kell eldöntenünk. És nem elég elhinni, hogy van Isten, hanem úgy is kell élnünk – hangzott el.

Később a mintegy harminc jelenlévő az elhunytak lelkéért imádkozott, gyertyákat, mécseseket helyeztek el a kápolnában lévő emléktáblák előtt, majd mindannyian átmentek a Markovits kápolnához, ahol ugyancsak imával emlékeztek az elhunytakra.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!