2016.06.23. 13:20
Nyári színielőadások a várban
Idén nyáron ismét Váradra érkezik a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az immár hatodik alkalommal megrendezett nagyváradi Nyári Színházi esték keretén belül.
Idén nyáron ismét Váradra érkezik a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az immár hatodik alkalommal megrendezett nagyváradi Nyári Színházi esték keretén belül.
A Nagyváradi Magyar Diákszövetség, az RMDSZ és a nyíregyházi Mandala Dalszínház szervezésében megrendezett eseménysorozat változatos előadásokkal, közkedvelt magyarországi színészekkel és kiváló hangulattal várja július és augusztus hónapokban a színházbarátokat. A nyári színházi előadások a hagyományokhoz híven a várszínházban lesznek megtartva, ahol olyan neves színészek lépnek színpadra, a teljesség igénye nélkül, mint Kern András, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Harsányi Gábor, Varga Miklós, Détár Enikő.
Az elmúlt évadok sikerei nyomán idén az eddig hét előadás helyett a szervezők idén kilenc előadással várják a közönséget. Az első előadásra július 6-án, szerdán 21 órától kerül sor, ekkor a Vígszínház produkciójában, A kellékes című egyszemélyes darabban Kern András látható. Július 9-én, szombaton 21 órától Kálmán Imre Marica grófnő című operett, míg július 15-én, pénteken 21 órától a Nemzeti Színház jóvoltából zenés találkozásra kerül sor Bodrogi Gyulával és Voith Ágival. A következő előadásra július 21-én, csütörtökön 21 órától kerül sor, ekkor Rejtősködők, avagy a négy piros dugóhúzó címmel Rejtő Jenő műveiből készült kétrészes bohózat szabadtéri bemutatója lesz.
Jegyek és bérletek
Július 27-én, szerdán 21 órától a Turay Ida Színház vendégjátékát tekintheti meg a közönség, Nagyváradon a Hello, Dolly! című musical bemutatóján. Augusztus 7-én, vasárnap 21 órától a Nejem a neten című vígjátékot mutatják be, augusztus 14-én, vasárnap, 21 órától pedig Lukács Sándor Az elűzött álom című önálló estjével mutatkozik be a publikumnak. Augusztus 20-én, szombaton 17 órától a Mandala Dalszínház a Lúdas Matyi című zenés játékot hozza el Váradra, augusztus 26-án, pénteken 21 órától pedig az István, a király című rockopera slágerei csendülnek fel, Varga Miklóssal és Kalapács Józseffel. Az előadásokra a szervezők már megkezdték a bérletek és jegyek árusítását az RMDSZ Independentei (Kossuth) utcai székházában, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség Sas Palota 2-4. szám alatti székhelyén, illetve a Gekko klubban a T. Vladimirescu utca 40. szám alatt. Jegyeket 16 és 20 lejes áron, míg az összes előadásra érvényes bérletet 99 lejes áron vásárolhatnak az érdeklődők.