Gulág emlékév Nagyváradon is

Nagyváradra érkezett a Magyarok a Szovjetunió táboraiban (1944-1956) című vándorkiállítás a GULÁG-GUPVI Emlékév alkalmából, melyet szerda délután nyitottak meg a PKE előcsarnokában. December 30ig tekinthető meg.

A váradi szervezők (Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh) nevében Horváth István köszöntötte az érdeklődőket.

Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora azt emelte ki: mennyire fontos az emlékezés és az emlékeztetése a mindenkori utódoknak, a fiataloknak arra, ami egy Isten- és embertelen ideológia nevében megtörtént, és ami olyan foltja a történelmünknek, amelyet még mindig nem dolgoztunk fel, beszéltünk róla eleget, nem mutattuk fel azok előtt, akiknek fel kell mutatni. Kicsit a tartozásunkat rójuk tehát le azáltal, hogy ilyen kiállításokat szervezünk, ezek kapcsán pedig előadások, megnyilatkozások hangzanak el bármilyen formában. Minél többet beszélünk ugyanis, helyes és megfelelő történelem szemlélettel az akkor történtekről, annál inkább sikerül enyhíteni az átélt traumákat.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója azt mondta: az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 23 külhoni magyar helyszínre jut el a kiállítás, és minden településen egy másik kulturális eseményt is hozzácsatolnak a programhoz. Nagyvárad a 7. állomás, voltak már a Felvidéken több helyen, illetve a Székelyföldre és Kolozsvárra is eljutottak már. Hangsúlyozta: a Magyarság Háza mindig is a Kárpát-medence magyarságában gondolkodott, és a kapcsolatok szorosabbra fűzése végett fontos számukra, hogy eljusson a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emlékéve alkalmából ez a vándortárlat, illetve az általa közölt ismeretek mindazokhoz, akik a határon túl érdeklődnek a történelmi múltunk iránt.

Kényszermunkások

Dr. Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese többek közt arra hívta fel a figyelmet: az igen sok áldozattal járó második világháború nem fejeződött be az utolsó puskalövéssel, hanem kiterjedt még ezután a polgári lakosság jelentős részére is, hetekig, hónapokig. A Szovjetunió vezetése ugyanis- személyesen Sztálin- szükségesnek tartotta, hogy kényszermunkásokat szerezzen annak érdekében, hogy a leomlott országot újraépítsék. A Szovjetunió-, sőt lehet azt mondani, hogy a Cári Oroszország-szerte is hagyományai voltak a kényszermunkának, hiszen ezeket a táborokat sokkal korábban létesítették. A Gulágok léteztek a háborúk előtt is, de a második, kevésbé ismert név, az a bizonyos Gupvi elnevezés kifejezetten a hadifoglyoknak, olyanok részére szolgált, akik tulajdonképpen nem követtek el semmifajta háborús bűncselekményt, de arra viszont alkalmasak voltak, hogy a munkaerejüket ingyen használni lehessen. Ha lehet ezt mondani, a Gulag abból a szempontból kedvezőbb volt, hogy lehetett tudni, mennyi ideig tart az ott-tartózkodás, a Gupvi esetében azonban nem. A célszemélyek elsősorban férfiak voltak, de később aztán nők is, akik a Vörös Hadsereg érkezésekor éppen kéznél voltak. Elsőként a német származásúakat, nevűeket szemelték ki, vették elő, de ha kevés volt a létszám, hozzájuk csaptak bárki mást is, és jellegzetes volt az úgynevezett málenkij robotra vivés is. Az érintettek semmit nem tudtak arról, hogy hova viszik őket, mi lesz a további sorsuk.

Kiáltvány

Fodor Gusztáv református tiszteletes felszólalása után Murádin János Kristóf kolozsvári történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója mutatott be néhány, a szovjet fogságból származó emléktárgyat.

A tárlatnyitót követően a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termében Én a szabadságot választottam Egy szovjet tisztviselő politikai- és magánélete, Viktor Kravcsenko azonos című regényéből készült egyszemélyes kiáltvány lesz megtekinthető, Balázs Zoltán színész-rendező előadásában.

Ciucur Losonczi Antonius