Nagyvárad zenei élete a Thurzó-gyűjtemény tükrében: Művészetpártolás az idő sodrásában – 1. rész

A XIX. századi Nagyvárad pezsgő zenei életének feltérképezése előtt fontos szólni azokról a mozgatórugókról, amelyek hozzájárultak a XVIII. század végéig tapasztalt szellemi és kulturális felemelkedéshez.

Kevés szó szokott esni a művészetek iránt őszintén rajongó művészetpártolók fontosságáról, akik viszont nagyváradi viszonylatban, a Thurzó család zenei dokumentumait nézve 1776-tól egyre hanyatlóbbnak mutatkoznak, és rohamos gyorsasággal tűnnek el (vagy épp húzódnak vissza) mint biztos támaszok. Minden nagyon gyorsan változott, és ez a zenei világra is nagy hatással volt.

Bár a katolikus egyház keretében fokozatosan alakult ki Nagyváradon a művészettámogató elitréteg (főleg az egyházi főméltóságok jóvoltából), a történelmi/politikai/gazdasági/demográfiai változások következtében nagyon hamar ki is „bújnak” mecénási szerepvállalásukból. Az évszázadok alatt összegyűlt tudás, valamint a művészetek iránti rajongás és támogató szándék jelenkori lenyomatai, bármerre is nézünk, körülvesznek bennünket. Nem csupán csodás templomok, paloták, egyházi intézmények, vagy épp művelődési céllal építtetett épületek formájában öltenek testet Nagyváradon, hanem az itt alkotó írók, költők, zeneszerzők könyvei és kottái lapjain ugyanúgy, úgymond írott emlékművek gyanánt. Ezzel is tovább mélyítik azt a magas szintű szellemi életet, amely akkoriban jogosan volt ismert és elismert európai viszonylatokban is.

A művészetek alakulását mindig az egyház és a „felső tízezer” határozta meg a történelem folyamán. Azóta azonban rengeteg változáson ment keresztül az egyház és ez a bizonyos „felső tízezer”. Régen voltak, de napjainkra majdnem teljesen eltűntek az igazi értékeket pártfogoló mecénások.

Korlátlanul és önzetlenül

A török hódoltság előtti évszázadokban megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a nagyváradi bibliofil püspökök fontossága. A középkori Várad kultúratámogató reneszánsz politikus püspökeiről már tettem pár szóban említést, akiknek támogató munkássága hihetetlen európai magasságokba repítette a helyi művészeti élet és az alkotók megismertetését. Scolari András, Vitéz János, Filipecz (Pruisz) János, Kálmáncsehi Domonkos, Szatmári György, Thurzó Zsigmond, Perényi Ferenc csupán pár olyan fontos név, akik biztos alapokat tudtak biztosítani minden tekintetben a művészeteknek.

A török hódoltság időszaka után Nagyvárad az elsők között talált vissza az európai útra – és még itt is fontos szerepet kaptak azok az egyházi személyek, akik minden lehetőségükkel korlátlanul és önzetlenül támogatták a művészetek művelőit. Itt meg kell említeni Benkovics Ágoston, Csáky Imre, Okolicsányi János, Forgách Pál és nem utolsósorban az árkádista Patachich Ádám nevét is. A Nagyváradban gondolkodó nagyívű elképzelések csúcsbeli megvalósítása Vitéz Jánost követően az 1760-ban létrehozott római Árkádia Akadémia és ennek elért eredményei voltak egészen 1776-ig, amikor Patachich fájó szívvel hagyta itt Nagyváradot, mivel Mária Terézia királynő Kalocsára nevezte ki őt.

A művészet területein a lehetőségeknek táptalajt biztosítók lassan visszahúzódnak, vagy épp eltűnnek az alkotók és előadók körül. A nagyváradi művelődési élet kulturális arculata az eddig egységben való gondolkodástól eltérően egyre jobban megtöredezik, és nyomon követhetően egyéni szálakra oszlik szét.

(Folyt. köv.)

Thurzó Zoltán