ERDON Helyi sport hírek

2010.12.04. 08:26

Edzőtáborban a szatmári „szamurájok”

<p>A Samuraiul SK szatmárnémeti, lázári, batizi és szatmárudvari szekcióinak összesen 35 karatékája három napos edzőtáborba vonult a Gutin–hegységben levő Izvoare üdülőtelepülésre.</p>

„Péntektől, napi három edzés szerepel a programban, mindegyik szabad ég alatt, nehéz körülmények között – vázolta röviden a terveket Magos Róbert főedző, a klub elnöke. – Kumite és kata tréningek lesznek, az edzések zárásaként pedig makiwara–gyakorlatokat végeznek. Ez a kar– és lábizom erősítésére szolgáló tréning, amely abból áll, hogy a karatéka teljes erőből kell rúgja vagy üsse a fára függesztett makivarát, amelynek ütőfelületét egy réteg szalma borítja, és ugyanakkor az azt rögzítő kötél szoros meneteiből áll” – tette hozzá a fekete öves, 5. Danos karatemester. Az edzésprogramban 20 km–es futás (durva felületen), illetve kendo–gyakorlatok (bottal) vannak beiktatva.
„Hagyományt szeretnénk teremteni ezeknek az edzőtáboroknak, ezért minden év augusztusába és decemberében fogunk a mostanihoz hasonló felkészüléseket végezni” – mondta Magos.

Edzőtáborozók

Bezsera Máriusz, Bezsera Patrícia, Sebastian Cosma, Florica Bura, Maximilan Bute, Sepsi Annamária, Maria Mişca, Török Kinga, Ioana Ioniţa, Micza Norbert, Micza Levente, Andrei Tempe, Sorina Tempe, Révész Márk, Szabó Kinga, Sergiu Borsi, Nagy Eszter, Ionuţ Lucuţ, Laurenţiu Kira, Vlad Bura, Sebastian Bălăceanu, Adrian Bălăceanu, Kalocsai Zoltán, Burya Patrick, Talida Miclăuş, Cezar Moldovan, Horea Popdan, Kuprák Krisztián, Árgyilán George, Kaszó Mark. A sportolókat elkíséri: Magos Róbert (vezetőedző, 5. Dan); oktatók: Csatári Attila (3. Dan), Soós Róbert (2. Dan), Filer Iván (2. Dan).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!