2010.05.28. 16:16
Országos találkozó Csíksomlyón
<p>Hargita Megye Tanácsának faluképvédelmi programját is bemutatják Csíksomlyón, a Romániai Urbanisztikusok Szövetsége bizottságának találkozóján, a Jakab Antal Tanulmányi Házban május 28–29-én.</p>
Az ország minden részéből érkezett szakemberek ugyanakkor a székelyföldi falvak építészetét bemutató kiállítást is megtekinthetik.
A pénteki megnyitón beszédet mondott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. „Hargita megyében a hagyományos építészet és a kommunista korszak uniformizáló építészete egyaránt jelen van, munkájuk, munkánk tehát van bőven” – jelentette ki. Rámutatott, hogy vidékünkön rengeteg szép épület készült, ugyanakkor számos kétes ízlésű és rossz minőségű is. E probléma megoldása érdekében a közigazgatási intézményeknek lépniük kell, hangsúlyozta Borboly Csaba, ezért minél több felkészült szakembert be kell vonniuk a munkába, és mindehhez olyan világos jogszabályok szükségesek, amelyeket könnyű alkalmazni és betartani.
„Tartanunk kell a lépést a nemzetközi trendekkel, megőrizve ugyanakkor hagyományainkat” – zárta beszédét a megyei tanács elnöke.
A megnyitón a jelen lévő szakembereket köszöntötte Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Ladányi László Zsolt prefektus is, továbbá Petru Filip szenátor, a felsőház közigazgatási, területrendezési és környezetvédelmi bizottságának elnöke és Ioan Andreica, a Regionális Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Az ülés moderátora, Alexandru Sandu RUR-elnök elmondta, a szövetség konstruktív kapcsolatot ápol a fejlesztési minisztériummal, és erre törekednek a művelődési tárcával is.
A Romániai Urbanisztikusok Szövetségének több mint 1700 szakember a tagja, a tudományos bizottságát pedig a megyék képviselői alkotják – településrendezők, építészek, mérnökök, földrajztudósok –, akik egyetemen, a közigazgatásban vagy magáncégeknél foglalkoznak településfejlesztéssel. A szakmai találkozó szervezését Csíkszereda polgármesteri hivatala és Hargita Megye Tanácsa támogatta. A résztvevők amerikai professzorok előadásait is meghallgathatják tájépítészet és összehasonlító urbanisztika témájában.
A találkozó jó alkalom a településrendezési problémák megbeszélésére és tapasztalatcserére. A fórumon elemzik az Urbanismul – Serie nouă című szakmai folyóiratot, amelyet a Romániai Urbanisztikusok Szövetsége ad ki.