verseny

2020.04.14. 19:23

Sosem látott izgalmakkal jön az Exatlon utolsó szakasza

Közel 1200 futam, 73 versenynap, számtalan lélegzetelállító pálya és emlékezetes pillanat után a hétfő esti új feltöltéssel kialakult az Exatlon Hungary idei évadának végső mezőnye. Így a Dominikai Köztársaságban hat Bajnok és tíz Kihívó küzdhet a népszerű extrém sport reality 30 milliós összdíjáért.

Január elsején startolt el az Exatlon Hungary 2020-as szériája, amely idén is töretlen népszerűségnek örvend. Palik László titkának leleplezésével azonban hétfőtől minden megváltozik, hiszen elindult verseny utolsó szakasza, ahol azon túl, hogy nincs többé védettség, és a vadonatúj Joker játék is életbe lépett, öt frissen érkezett versenyzővel megtörtént az utolsó feltöltés. Az Exatlon Hungary versenye során így mindkét csapathoz három lány és három fiú érkezett pluszban (a Bajnokokhoz Kótai Mihály sérülése miatt csereként állt be Mórádi Zsolt).

Az eddigi hetek küzdelme alatt a Kihívók nyertek több végjátékot, így ők őriztek meg több versenyzőt az Exatlon Hungary utolsó szakaszára.

A Kihívókat az aerobic edzőként dolgozó 44 éves Belényi Bea mellett, Dékány Dóra futball edző, és a thai-bokszban is otthonosan mozgó Herceg Alex rendezvényszervező erősíti majd. A Bajnokok csapata Király Nórával, a harminckétszeres magyar bajnok sportmászóval, valamint Orbán Olivérrel, a 19 éves magyar wakeboard világ- és Európa-bajnokkal bővült.

Ma este az utolsó feltöltéssel kialakult az Exatlon Hungary végső mezőnye, vagyis az Exatlon idei férfi és női győztese, akik fejenként 15-15 millió forinttal lesznek gazdagabbak, már biztosan ott álltak a hétfői versenynapon a Bajnokok vagy a Kihívók csapatában. Ezzel a 74. versenynapon belekezdtünk az Exatlon utolsó szakaszába, ami garantáltan eddig soha nem látott izgalmakat és fordulatokat rejt. A Joker játékot már megismerhették a nézők múlt héten, de most kiderül, mennyire fontos szerepe van, e mellett új értelmet kap az előny játék, péntekenként pedig könyörtelen és egyben sorsfordító párbajokat rendezünk. Megállíthatatlanul haladunk az Exatlon Hungary végkifejlete felé

– vélekedett Palik László műsorvezető.

Az eddigi 73 versenynap adatait tekintve a legjobb játékosok között említhetjük a Kihívók egyik alapjátékosát, Besenyei Bogit, aki jelenleg 85 győztes futammal a második legjobb női versenyző, míg a csúcstartó Busa Gabi, aki 113 alkalommal bizonyult jobbnak női versenytársaival szemben. A fiúknál a BMX világbajnok, Kempf Zozo 102 győztes futammal büszkélkedhet, a Kihívóknál pedig 73 győzelemmel Novák Zalán vezet.

Az újonnan érkezők és a megváltozott szabályok azonban gyökeres felforgathatják a jelenlegi erőviszonyokat, és akár az alapjátékosok kimagasló eredményeit is veszélyeztethetik. A nézők minden eddiginél fordulatosabb epizódokon keresztül kísérhetik végig az egyre csak fokozódó izgalmakat, minden hétköznap 20:10-től a TV2 műsorán!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!