Gyászba borult Törőcsik Mari kedvenc faluja, Velem

A falu csendes, a porta üres, a zsalukat bezárták, mintha a ház is Törőcsik Marit gyászolná. A közelben találta meg a Ripost Margitkát, aki negyvennyolc éve volt a művésznő mindenese.

– Az egyik szomszédos épületben laktunk, és Marikát megnyugtatta a tudat, hogy bármikor ránk bízhatta a házát. Amikor nem volt itthon, mi locsoltuk a növényeit, ha kellett, rendet raktunk az otthonában – mondta párás tekintettel a nyugdíjas asszony.

– Utoljára hat hete beszélgettünk, nem sokkal az előtt, hogy bevitték a kórházba. Még megsimogathattam a kezét, amit egy mosollyal hálált meg.

A művésznő háza előtt festői szépségű patak csordogál. Ezen ívelt át pont Törőcsik kapujával szemben egy régi betonhíd. A szocreál stílusú építmény bántotta a Nemzet Színészének szemét, ezért Horváth Miklós akkori polgármestert kérte meg, hogy lássák el faburkolattal, hiszen ő ezen a hídon járt át mindennap a közértbe.

– Marival bármiben számíthattunk egymásra. Mivel a feleségem a kőszegi patikában dolgozott, mi láttuk el gyógyszerrel. Előfordult, hogy éjjel egykor szólt, hogy segítségre van szüksége, mi pedig azonnal indultunk.

Mari minden helyivel rendkívül közvetlenül viselkedett, senkinek nem engedte meg, hogy magázza vagy művésznőnek szólítsa, ő itt egyszerűen mindenki Marija volt. Bárkivel megállt beszélgetni

– mesélte a volt polgármester. –

Soha nem felejtem el, amikor elvitte a mentő. Mielőtt becsuktuk volna az autó ajtaját, még egymásra néztünk. Akkor még fel sem merült bennem, hogy most látom utoljára. Halálával Velem utolsó díszpolgára távozott,

Habsburg Ottót, az utolsó magyar trónörököst és Seregély István érseket is elvesztettük.

Klárika Velemen Tö­rőcsik Mari egyik legjobb barátnője volt. Sokat játszottak együtt a gyerekeik, és ő működtette a helyi kisboltot.

– Amilyen nagy ember volt, annyira alázatos. Sok-sok évvel ezelőtt történt, hogy Svájcból telefonált: a hétvégén jönnek haza, és szüksége lesz egy doboz tejfölre. Mivel látta, hogy nagyon sokat dolgozom, rendszeresen főzött nekem ebédet.

Olyan különleges fűszereket használt, amelyeket akkoriban Magyarország még nem ismert. A rakott ételek voltak a specialitásai – mondta elcsukló hangon Klárika, aki szerint a művésznő azt akarta, hogy hamvainak csak a felét szórják a Tiszába, a másik fele Velembe kerüljön. – Néhány hete még beszélgethettünk. És azt is megengedte, hogy megsimogassam a hátát. Én korábban még a kórházba is bejártam hozzá, amíg a járvány előtt még lehetett.

A 89 éves Gyuszi bácsi pedig azt mesélte büszkén, hogy amíg működött a cukrászdája, a művésznő rendszeresen betért hozzá.

– Nagyon szerette a különleges krémes süteményeket.

Faluból a világhírig

Törőcsik Mari 1935-ben született Pélyen, az édesanyja és az édesapja is tanár volt. A középiskolai tanulmányait Egerben, az angolkisasszonyok bentlakásos intézetében végezte, az érettségi után azonnal a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova elsőre felvették. Még főiskolásként, 1955-ben forgatta első filmjét, a Körhintát, amit a következő évben Arany Pálma-díjra jelöltek a Cannes-i Filmfesztiválon. A karrierje szárnyalni kezdett, ő volt a hazai színjátszás egyik legtermékenyebb színésznője. Körülbelül 130 színházi bemutatója volt, és 100 felett van a filmszerepeinek száma is. 1975-ben Cannes-ban az Arany Pálmát a legjobb női alakításért Maár Gyula Déryné, hol van? című filmjében nyújtott alakításáért vehette át. Pályája során mindvégig hűséges volt a Nemzeti Színházhoz, ott játszott 1958-tól 1978-ig, majd 2002-ben is oda tért vissza. Utolsó éveiben többször is mondta, hogy „a Nemzeti Színházba mentem be, és onnan fogok meghalni”. Törőcsik Mari ezt az ígéretét is teljesítette. Utolsó két szerepe Ibsen Brandjában Brand anyja, illetve Brecht Galilei élete című darabjában az idős tudós.