Bíróság

2022.06.16. 18:27

Az éveken át tartó pereskedés után visszaszerzi millióit Nótár Mary

2016-ban szinte a nulláról kellett újrakezdenie mindent, amikor hosszú és bonyolult per vette kezdetét volt kiadójával. Az énekesnő azonban képes volt felülkerekedni ezen. Most olyan sok bulija van, mint talán még soha, amivel vissza tudja szerezni azt a pénzt, amitől elesett a jogvita miatt.

Interneten terjedő fenyegető hangvételű videók, odaszólogatások, rendőrségi feljelentés, bíróság… Nótár Maryvel nagyot fordult a világ hat évvel ezelőtt, amikor összerúgta a port a volt zenei kiadójával. Egy elszámolási vita odáig fajult, hogy a felek a bíróságon kötöttek ki, de addig, amíg ott idén év elején meg nem született az ítélet, a kiadó rendelkezett Mary zenei jogaival, így letiltották a Facebookról, az Instagramról, és a Youtube-csatornáját is. Mary bár erős nő, voltak időszakok, amikor úgy tűnt, nem fogja sem fizikailag sem érzelmileg bírni ezt a nyomást, alig volt bevétele és elesett attól, ami élteti: a színpadi szerepléstől. 

Nem hittem el, hogy kibírom 

Bár az énekesnőt kemény csajnak ismeri a világ, ő mégis többször volt annak a határán, hogy elbúcsúzzon az akkor már 14 éve töretlen sikereitől. 

Borzasztó nehéz éjszakáim voltak és még nehezebb nappalok, nem hittem el, hogy kibírom.A karrierem ugyan nem ingott meg egy pillanatra sem, de voltak egy páran, akik azon dolgoztak, hogy meginogjon vagy akár véget is érjen… – mondta a Bors megkeresésére, Nótár Mary, majd így folytatta: – De én sosem adtam fel! A szívem mélyén mindig is tudtam, hogy nekem a színpadon a helyem, nekem énekelnem kell, dalokat kell írnom… Muzsikus családból származom, a véremben van a zene.

Nótár Mary
Marynek annyi bulija van, mint még soha. Fotó: Vadnai Szabolcs

Jubileumi nagykoncertje lesz  

Mary hozzáállása sokat segített abban, hogy ne tudják teljesen ellehetetleníteni. 

– Bármivel próbálkoztak a rosszakaróim, egy valamit nem tudtak eltüntetni: engem, azaz Nótár Maryt. Engem, aki fiatal kora óta kitart és küzd a sikereiért, aki a dalaival maradandót alkotott, aki belopta magát az emberek szívébe, aki most a 20 éves Jubileumi koncertjét ünnepelheti… – írta a hivatalos Facebook oldalán az énekesnő.

A pénteki, Barba Negrába meghirdetett nagykoncertje, ahol a 100 tagú cigányzenekarral lép fel, egyébként csak az egyik dolog, amire büszke lehet. A másik, hogy újra a legsikeresebb és ezzel együtt a legtöbbet kereső hazai előadók között tudhatja magát. 

Az élet kárpótolja végre 

Aki figyelemmel kíséri Mary hivatalos oldalait, az láthatja, hogy az énekesnőnek nagyon sok fellépése van az utóbbi időben. Vannak olyan hétvégék, amikor két nyilvános koncert mellett egy esküvőn és egy születésnapon is fellép, nincs olyan hétvégi napja, amikor kettőnél kevesebb koncertet kell adnia. Bár Mary nem szeret a pénzről beszélni, amikor azt kérdeztük tőle, hogy ha ilyen sok bulija van, az vajon hoz neki annyi bevételt, hogy visszaszerezze azt a kiesést, amit ez a sok évnyi kihagyás okozott, szűkszavúan válaszolt: 

– Aranyozott kastélyt nem veszek belőle, de tény, hogy van okom azt gondolni, hogy most kárpótol az élet az elmúlt hat év keserűsége után.

Heti 4-5 milliót is meg lehet keresni

– Akár 500 ezer forintot kereshet egy bulin egy Mary-hez hasonló kaliberű zenész, ezt olyan koncertszervezőktől tudjuk, akik képben vannak az idei árakkal. – Egy felkapott mulatós zenész gázsija bulinként 500 ezer forint körül mozog – mondta a Bors megkeresésére, egy neve elhallgatását kérő szervező. – Nem nehéz ebből kiszámolni, hogy egy hétvégén ez 4-5 milliós bevételt jelent, persze azt is fontos hangsúlyozni, hogy a zenészeknek elég sok kiadásuk van – magyarázta a szakértő, majd hozzátette: – De még így is kétségtelen, hogy jövedelmező a szakma. Már, akit sok helyre hívnak, annak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!