Bulvár-celeb

2024.05.16. 18:55

Gregor Bernadettet nem is ezen a néven anyakönyvezték, így hívták valójában

A színésznő elárult, hogy valójában hogy hívják.

Forrás: Bors

A Jászai Mari-díjas színésznő szintén művész édesapja Gregor József és édesanyja, Belle Erzsébet eredetileg nem a Bernadett nevet adták kisálnyuknak majd négyéves korában úgy döntöttek, mégis megváltoztatják - írja az Origo.

A szülők eredetileg Györgyi Zitaként anyakönyveztették a lányukat, majd egy vicces családi történet miatt alakult úgy, hogy Bernadettre változtatták azt.

Édesapám viccesen valamiért Bernátnak szólította anyukámat, engem pedig kis Bernátnak hívtak, s arra nem is hallgattam, hogy Györgyi.

Édesapám egyik operaénekes kollégájának felesége javasolta: egyszerűbb lenne, ha Bernadettre változtatnák a nevem" 

- magyarázta Gregor Bernadett a Névjegyek című műsorban Pölcz Ádám nyelvésznek, aki elárulta a színésznő nevének eredetét is, ami erős, kemény jelentéssel bír, germán eredetű. 

A színésznő elmondta, hogy úgy érzi, hű maradt a második nevéhez, hiszen egy igazán erős személyiségnek tartja magát.

18 éves koromban eljöttem otthonról, így elég korán megtanultam a saját lábamon állni. Az életem is valahogy úgy alakult, hogy szükségem volt mindig erre az erőre.

Szeretem, hogy nem függök senkitől és semmitől, és az élet viharában egyedül is helytállok bármilyen helyzetben” - mondta a műsorban Gregor Bernadett.

Gregor Bernadett
Forrás: MTVA

A színésznő még aktív a szakmájában, bár egy évvel ezelőtt a születésnapja után megdöbbentő nyilatkozatot tett arról, hogy a visszavonulását tervezi. Ezt akkor azzal indokolta, hogy úgy érzi,  már minden fontos szerepet eljátszott az életében, amit csak eljátszhatott. Azt is tudja, hogy igazán kivételes helyzetben volt és remek darabokban szerepelhetett, már nem sok olyan lehetőség maradt, amit ő is szívesen vállalna.

Már mást szeretnék, nem látom magamat színésznőként, mondjuk 15 év múlva. Számomra az nem vonzó a színészi pályában, amikor azt látom, hogy egy idősödő színésznő még mindig színpadon van, bármi áron.

Nagyon szívesen rendezek egyébként, szinte több örömömet lelem abban, mint a színészetben, ahol kapok egy példányt, amit a szerző megírt, majd jön egy rendező, aki megmondja, hogy mit csináljak. Most élvezem azokat a munkákat, amikor én vagyok a kitaláló, a teremtő, nem pedig a végrehajtó" - magyarázta korábban, és azt is elárulta, hogy valami újat szeretne kipróbálni, amiben kiteljesedhet és új célokat tűzhet ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!