Bulvár-celeb

2024.07.17. 14:58

Gyász: meghalt a híres magyar orvos

Hosszú betegség után 76 éves korában meghalt Funk Sándor addiktológus, neurológus, pszichiáter.

Sallai Nóra 5 éves kisfia meghalt a kórházban

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Funk Sándor 1948. március 30-án született Budapesten. 1972-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán summa cum laude minősítéssel. Ezt követően az egyetem neurológiai klinikáján tett szakvizsgát 1976-ban, majd 1978-ban pszichiátriai szakvizsgát.

Több kórházban is dolgozott, 1979-től a SOTE neurológiai klinikáján, a Róbert Károly körúti kórházban és a Belügyminisztérium kórházában, elsősorban alkoholbetegek kezelésével foglalkozott. 1987-től a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályára került, ahol osztályvezető főorvosként dolgozott. 1992-ben nyert addiktológiai szakképesítést.

1988-ban Magyarországon először alkalmazta a Methadon-kezelést heroinfüggőség esetében.

2012-ben a kórház megszüntette a munkaviszonyát. Funk Sándor 2012-től a Szent Kristóf rendelőintézet XXII. kerületi addiktológiai gondozójában, 2013-tól 2016-ig a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai-addiktológiai osztályán dolgozott, majd 2019-ig a Pszichiátriai Addiktológiai Gondozóban. 2019-től a XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Neurológiai-Pszichiátriai és Addiktológiai Szakrendelőjének munkatársa. 

Forrás: ATV

Orvosi munkája mellett alkohológia/addiktológia tantárgyat adott elő a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatóinak. Számos függőségekkel kapcsolatos előadást tartott. Választott vezetőségi tagja volt a Magyar Addiktológiai Társaságnak.

Funk Sándor munkásságát 2000-ben Budapestért Díjjal ismerték el - írja az Origo.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!