2024.11.26. 12:57
Balogh Rebeka szétrúgta a Megasztár színpadát, majd simán továbbjutott
A harmadik élő show-ban díszlet díszleten nem maradt, amikor Balogh Rebeka előadta a pörgős rockslágert. A Megasztár csinos énekesnője fergeteges hangulatot varázsolt a színpadra.
Balogh Rebeka magabiztosan menetel előre a Megasztárban
Forrás: tv2
Balogh Rebeka a harmadik élő show-ban kétszer is színpadra állt, egyszer szólóban, egyszer pedig duettben. A Megasztár nyíregyházi versenyzője érezhetően feszegeti a határait.
Ilyen egy rohadt jó duett!
– summázta véleményét Balogh Rebeka és Gudics Máté közös produkciója után Caramel.
A Megasztár harmadik élő show-jában minden versenyző kétszer lépett színpadra, szólóban és párban, így a zsűri is kétszer értékelt. Rebeka és Máté múlt vasárnap Balázs Fecó Ez a csönd éve volt című dalát adta elő, és a hatás nem maradt el.
Megasztár: megrendítően emberi duett
Marics Peti szemébe könny gyűlt, és bár többször hangsúlyozta, hogy a Megasztár nyíregyházi versenyzője az egyik kedvence, úgy érezte, ez a duett is kellett ahhoz, hogy Gudics Máté igazán megérkezzen számára a műsorba. Caramel azt emelte ki, hogy a páros mindkét tagja először énekelt magyarul, amihez Rúzsa Magdi hozzáfűzte, hogy sokkal jobban megérinti az embereket, ha az anyanyelvén szólnak hozzájuk, és a produkció fényében ez rá is teljes mértékben igaz. „Megkockáztatom, hogy a két legjobb énekes állt itt előttünk” – jegyezte meg elismerően. Papp Szabi az előadás erejét és szenvedélyességét emelte ki, Marsalkó Dávid pedig azt ajánlotta, gondolkodjanak el egy duettlemezen. A zsűri pozitív értékelése után nehezen találták a szavakat Rebekáék, akik nagyon élvezték a közös munkát.
Nem hajlandó tutira menni
Balogh Rebeka szólóban a Paramore zenekar Misery Business című dalával szakította be az ajtót. A pörgős rockslágerben a Megasztár nyíregyházi versenyzője eddig ismeretlen arcát ismerhette meg a zsűri és a közönség. Rebeka tombolt a színpadon, szétrúgta a díszletet, aztán maga ült a dobok mögé. Eszméletlen volt – és persze megosztó, aminek az ítészek hangot is adtak. Rúzsa Magdi és Papp Szabi szerint rossz oldaláról közelítette meg a dalt, annyi mindent akart mutatni közben, hogy elveszett a részletekben. Hogy mit mondtak a zsűritagok Rebeka produkciójáról, elolvashatja a szon.hu cikkében.
A harmadik élő show-ban ismét két versenyzőtől búcsúztak: a nyírbátori Szilágyi Józsefnek és a miskolci Dányi Róbertnek véget ért az idei Megasztár. Balogh Rebeka magabiztosan továbbjutott, így a nyíregyházi tehetséggel ezen a héten is találkozhatnak a tévénézők.