programok

2021.08.07. 07:08

Idén harmincezer látogatóra számítanak a Farmer Expó szervezői

Az érdeklődők konferenciákon és élményprogramokon egyaránt részt vehetnek.

Csaknem 30 ezer látogatót fogadhat a 30. Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás augusztus 17. és 20. között – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

A Debreceni Egyetem Böszörményi úti kampuszán a négy nap alatt 329 kiállító mutatkozik be, 10 százalékkal több, mint 2019-ben – írták.

A közlemény szerint a Farmer Expó egyszerre tájékoztat és szórakoztat, a látogatók konferenciákon és élményprogramokon egyaránt részt vehetnek. A vásárterület legnagyobb részét hagyományosan a mezőgazdasági gépek foglalják el, de lesz iskolásoknak szóló interaktív kirándulás, termelői piac, gasztronómiai és lovas rendezvény, áru- és állatbemutató, valamint állásbörze.

A Farmer Expóval együtt tartják meg a 16. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítást is, amely az öntözésre, valamint a zöldborsó- és csemegekukorica-termelésre fókuszál.

Kiemelték továbbá a szakmai programokat, amelyek – mint írták – versenyelőnyhöz juttathatják a résztvevőket. Az érdeklődők többek között agrárpályázatokról vagy a haszonállatok tartásáról hallhatnak előadásokat. A személyes találkozások jelentőségében bízva a szervezők azt is remélik, hogy jelentős beruházási megállapodások születnek majd a rendezvényen – olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában