Logisztika

2021.11.13. 18:50

Napelemes csomagautomatákkal bővíti hálózatát a Packeta Magyarországon

Napelemes csomagautomatákat telepít a Packeta cseh központú nemzetközi logisztikai vállalat Magyarországon.

Az MTI-nek küldött tájékoztatás szerint az érintésmentes és 0-24 órás küldeményátvételt biztosító napelemes automaták kihelyezését a Packeta Hungary Kft. Budapesten és Pest megyében már megkezdte, 2021 végére országosan mintegy 100 egységet terveznek beüzemelni. Az országos hálózat kiépítése több százmillió forintos beruházást jelent.

A cég anyavállalata Csehországban mintegy 1500, Szlovákiában több mint 100 csomagautomatát működtet – ismertetik a közleményben.

A Packeta Hungary Kft. közleményében kiemelte, a napelemes Z-BOX-ok kihelyezése része annak a beruházási folyamatnak, amely a vállalat dinamikus növekedését támogatja Magyarországon is.

Pálfi Tamás, a Packeta Hungary Kft. cégvezetője a közleményben hangsúlyozta, a vállalatcsoport azt az elvárást fogalmazta meg a magyarországi leányvállalattal szemben, hogy a több mint 1,6 milliárd forintos tavalyi árbevételét 2021-ben duplázza meg, és érje el a 3 milliárd forintos forgalmat. Ehhez a jelenlegi mintegy 100 fős alkalmazotti létszámot egy éven belül mintegy 50 százalékkal bővítik – tette hozzá.

A csomagszállítással foglalkozó vállalat a csomagautomatákon felül Magyarországon további több mint 750 átvevőhellyel rendelkezik, amit az év végére mintegy 950-re tervez növelni.

A Packeta Group 2020-ban 40,5 millió csomagot szállított ki a régióban. Az idei év első felében 131 százalékkal növelte az európai piacokon kiszállított csomagok számát, árbevétele pedig meghaladta a 84 millió eurót, az éves terv pedig 200 millió euró forgalommal számol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában