Kitartó

2024.01.25. 22:52

Varga Mihály: a magyar költségvetés a válságokban is helytállt

A magyar költségvetés az elmúlt években a válságokban is helytállt, és bár a reálbérek tavaly év eleji csökkenése miatt visszaeső fogyasztás mérsékelte az adóbevételeket, így a 2023-as hiány a GDP 6 százaléka lehet, az idei feladat az egyensúlyra figyelve a növekedést erősíteni, a hiánycsökkentésnek pedig hosszabb kifutási időt kell hagyni. A 3 százalék alatti hiányt 2025-re érhető el – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az Inforádió Aréna műsorában.

Varga Mihály pénzügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Kiemelte, hogy a költségvetést, az államháztartást nem lehet elszakítani a gazdaság helyzetétől, az egyensúlyjavulás azonban folyamatos. Nagy érdemnek nevezte, hogy a magyar költségvetés az elmúlt években jól teljesített, a válságban is helyt állt. Példaként említette, hogy a pandémia alatt előre nem tervezett elemeket, 2021-ben az újraindítás programjait majd a 13. havi nyugdíj visszaépítését a magyar költségvetés finanszírozni tudta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a hiány magasabb a hosszú távon egészségesnél, ezért ennek csökkentése a feladat.

A pénzügyminiszter beszélt arról, hogy 2023-ban a reálbérek az év első felében csökkentek, szeptembertől álltak vissza a növekvő pályára, a lakosság pedig alkalmazkodott a helyzethez, kevesebbet fogyasztott, az alacsonyabb fogyasztás pedig kevesebb adóbevételt jelentett.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy 

a fenntartható, stabil gazdasági növekedés kialakításához a költségvetési fegyelmet fenn kell tartani, az államháztartásnak egyensúlyban kell lennie.

A miniszter szerint 2023-ban a magyar költségvetés a GDP 6 százaléka körüli hiánnyal zárhat, és kifejtette, az idén egy mérsékeltebb hiánykiigazításra lesz szükség.

A 3 százalékos hiánycél egy év alatt nem teljesíthető, véleménye szerint ez kétéves forgatókönyv lehet. Az idei feladat az egyensúlyra figyelve a növekedést erősíteni, a hiánynak hosszabb kifutási időt kell hagyni, a 6 százalékról a 3 százalék alatti hiány 2025-re érhető el

– mondta.     

Az államadósság szerkezetéről szólva Varga Mihály kiemelte, előnyére változott, finanszírozhatóbbá lett. Az ország devizakitettsége csökkent, a futamidő 4 évről 6 évre nőtt a forint és devizakibocsátásokkal, a lakossági finanszírozás arányát pedig növelték az adósságszerkezeten belül.

A pénzügyminiszter elmondta, az infláció letörése után fontos feladat, hogy a növekedés visszaépüljön, a tárca az idén 3,5-3,6 százalék körüli gazdasági bővüléssel és 5,2 százalékos éves inflációval számol.

Kiemelte,

jó kilátás van arra, hogy az infláció tovább csökkenjen, a januári adat kedvezőbb lehet a decemberinél is: az online kasszák adatai alapján akár 4 százalék alatti is lehet, az infláció leszorítását pedig folytatni kell.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy megindult az uniós támogatások kiutalása, tavaly december közepe óta 520 milliárd forint érkezett. Hangsúlyozta, az uniós támogatások Magyarországnak járnak, egy euró centről sem szabad lemondania az országnak. Megjegyezte, az elmúlt több mint egy évben bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság működőképes volt uniós források nélkül is, a költségvetés teljesítette a fejlesztésekkel kapcsolatos kifizetéseit.

A pénzügyminiszter szóba hozta azt is, hogy adóerőképesség alapján a tehetősebb települések befizetnek a hátrányos helyzetűeket támogató alapba, a főváros azonban a szolidaritási összeget nem fizette be tavaly, ami  szerinte inkorrekt és nem felel meg a hatályos szabályoknak.

A pénzügyminiszter kitért arra is, hogy 

a 13. havi nyugdíjat februárban egyösszegben kifizetik, ez az idén több 500 milliárd forintot jelent. A magyar államháztartás, költségvetés van olyan állapotban, hogy ez ne jelentsen gondot

 – szögezte le.

A családipótlék-rendszer módosítását a kormány nem tervezi, a magyar családtámogatási rendszer sikeres, az Európai Unión belül a magyar családtámogatási arány a legmagasabb a GDP-hez képest – mondta Varga Mihály.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában