Fontos tárgyalás

2024.07.07. 15:43

Szijjártó Péter: Magyarország mindent megtesz egy EU–Kína kereskedelmi háború elkerülése céljából (videó)

Magyarország a soros európai uniós elnöksége idején is minden meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a kereskedelmi háború Kínával, mivel az súlyos károkat okozna a kontinens számára – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Abdulla bin Tuk am-Marrival, az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. június 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint 

a tárcavezető a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártójának számító CATL alapító-elnökét, Robin Zenget fogadta, majd arról számolt be, hogy a globális autóipar óriási technológiai forradalmon megy keresztül, amelynek a kínai vállalat az egyik legmeghatározóbb szereplője.

Kiemelte, hogy mára jól láthatóan egyre több elektromos jármű közlekedik Európa, Magyarország és a világ útjain, ezek kezdik háttérbe szorítani a hagyományos, benzines vagy dízellel működő motorokat.

Ugye Magyarország jó lóra tett, s helyes stratégiai döntést hozott akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy hazánk legyen a keleti és a nyugati autógyártók fő európai együttműködési központja

– mondta, majd kitért a szektor legfontosabb német, kínai és dél-koreai vállalatainak itteni telepedésére is.

Mi vagyunk a világ három országa közül az egyik, ahol mindhárom nagy német autómárka saját gyárral található meg, s mi vagyunk az egyetlen olyan ország a világon, ahol ez a három nagy német autógyártó kiegészül a világ tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártójaközül öttel, köztük három kínaival, két dél-koreaival

– mutatott rá.

A kínai és a német autóipari vállalatok itt adnak randevút egymásnak Magyarországon, s itt működnek együtt. Ebből mind a német autógyártók, mind a kínai akkumulátorgyártók, mind pedig Magyarország, a magyar gazdaság, a magyar családok, a magyar emberek nagyon sok hasznot húznak

– sorolta.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a következő időszakban azok a gazdaságok lesznek képesek igazán gyors növekedésre, amelyekben létre tud jönni az autóipar forradalmi megújulásához szükséges nemzetközi vállalati együttműködés.

Márpedig ez Magyarországon létrejött. Ez nagymértékben köszönhető a CATL-nek, a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó vállalatának, amely gőzerővel építi a gyárát Debrecenben, ahol emiatt nagy infrastrukturális fejlesztések is zajlanak

– mondta.

Ennek kapcsán jó hírnek nevezte, hogy az előző hónap végén átadták a vállalat gyárának első egységét. Tájékoztatása szerint 40 ezer négyzetméternyi épületről van szó, ebből 9000 négyzetméter szolgálja a gyártást, míg 30 ezer négyzetméter a raktározást és az irodai háttérfunkciókat.

Itt fognak két gyártósort elhelyezni, az első két gyártósort, amellyel jövő év elején már a próbagyártást is meg fogják tudni kezdeni

– fogalmazott.

Jó hír tehát, hogy a német és a kínai autógyártó vállalatok Magyarországot választották a nemzetközi együttműködésük európai központjaként. Ez biztos alapot ad a hazai gazdaság növekedésének

– tette hozzá.

A miniszter érintette a kínai autóiparra kivetett európai uniós büntetővámokat is, és azt közölte, hogy az egyeztetés során egyetértettek abban, hogy ez „nagyon rossz ötlet”.

Nagyon rossz ötlet, mégpedig európai szempontból. Ezek a vámok az európai gazdaság számára óriási károkat okoznak. Nagyon reméljük, hogy a végső bevezetésükre nem kerül sor

– jelentette ki.

Majd kiemelte, hogy 

ugyan a brüsszeli bürokraták a nagy európai autógyártók érdekeinek védelmére hivatkoztak a javaslat előkészítésekor, az érintett vállalatok világossá tették, hogy ez számukra is káros lenne.

Ezért mindent megteszünk az elkövetkezendő időszakban azért az elnökségi periódusunk alatt is, hogy elkerüljük egy Európa és Kína közötti kereskedelmi háború kirobbanását

– szögezte le.

Ha az Európai Bizottság vámokat vet ki kínai termékekkel szemben, akkor Kína is vámokat fog kivetni az európai termékekkel szemben, és ez az egész európai gazdaság számára rendkívül káros lenne. Ezért mi továbbra is a kölcsönös tiszteleten alapuló, a kölcsönös előnyökre törekvő eurázsiai, és azon belül európai-kínai együttműködésben hiszünk, és nem a vámokban, nem a korlátozó intézkedésekben, nem a szankciókban

– összegzett a tárcavezető.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában