Eger

2024.10.15. 14:00

A magyar autópálya-hálózat lakosságarányosan a nyugati országok szintjére fejlődött

Magyarországon az elmúlt közel 15 évben annyi autópálya és autóút épült, amennyivel a hazai pályahálózat fejlettségi szintje lakosságarányosan eléri a nyugati országokét – jelentette ki Nagy Bálint, az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium államtitkára kedden Egerben, a VII. Magyar Közlekedési Konferencia és 48. Útügyi Napok rendezvényén.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Nagy Bálint felhívta a figyelmet arra, hogy míg 2010-ben 6 millió, addig 2023-ra már közel 8,5 millió ember érhette el 30 percen belül a 2-szer 2 sávos közúthálózatot. Az elmúlt években megvalósult Eger, Szolnok, Salgótarján, Sopron és Kaposvár bekötése - sorolta.

Ismertetése szerint

 már 21 megyei jogú város érhető el 2-szer 2 sávos úton, 2025-ben pedig ez a szám 22-re bővül, amikor Békéscsabát is eléri a gyorsforgalmi út.

„Az elmúlt 15 évben 4 Tisza-hidat, és 4 Duna-hidat építettünk, és örömmel jelenthetem be önöknek, hogy már kezdetét vette a mohácsi Duna-híd építésének előkészülete is" – fogalmazott.

Az államtitkár szerint a kormány elkötelezettsége az útfejlesztések iránt rövidebb távon is kitűnik, ha nem 15 évre tekintünk vissza, hanem csak az elmúlt két évet nézzük, amikor a közlekedésfejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztériumban találta meg a helyét a kormányzati struktúrában. Az elmúlt alig két év alatt több mint 600 milliárd forint értékű beruházást adtak át, amelyből 25 kilométer gyorsforgalmi út, míg mintegy 155 kilométer főúti és egyéb fejlesztés volt.

„Ennél a számnál azonban sokkal beszédesebb, hogy jelenleg 15 beruházás kivitelezése zajlik, amelyek összértéke több mint 1318 milliárd forint" 

– jelentette ki Nagy Bálint.

Az államtitkár méltatlannak nevezte, hogy miközben a sajtóban és a közösségi médiában sok szó esik mostanában a közlekedésről, a témát ma ellenzéki politikusok leginkább a saját politikai céljaikra használják. Ők a leghangosabb kritikusai a területnek, holott amikor lehetőségük volt rá, nem tettek semmit a problémák megoldásáért, maximum terveket gyártottak - jegyezte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában