Atomenergia

2024.11.29. 16:09

Újabb zöld lámpát kapott a paksi bővítés (videó)

Az első beton öntésére a jövő év elején kerülhet majd sor. A paksi bővítés jelenleg a legnagyobb, építési engedéllyel rendelkező nukleáris projekt az egész EU-ban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Az Országos Atomenergia Hivatal jóváhagyta a paksi atomerőmű-beruházás során az úgynevezett első beton öntéséhez szükséges előzetes biztonsági jelentést, ami a paksi bővítés újabb fontos lépése – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, írja az MTI.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóság által engedélyezett lépés az egyik legfontosabb mérföldkő egy nukleáris létesítmény építése során.

„Az előzetes biztonsági jelentésnek az elkészítéséhez szükséges volt a résfal megépítése, és szükséges volt begyűjteni a talajszilárdítás során eddig keletkezett tapasztalatokat is” – tájékoztatott.

Ez egy komoly dokumentum, félmillió oldal összességében. És a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség sztenderdjei szerint ezen engedély azt is jelenti, hogy az első beton öntése nyomán majd ez az atomerőmű már egy hivatalosan is építés alatt álló nukleáris létesítménynek minősül

– tette hozzá. Majd aláhúzta, hogy az első beton öntésére a jövő év elején kerülhet majd sor.

Szijjártó Péter ezután arról számolt be, hogy a paksi bővítés jelenleg a legnagyobb, építési engedéllyel rendelkező nukleáris projekt az egész Európai Unióban.

„A munkaterületen már ezren dolgoznak. Zajlik a talajkiemelés 23 méteres mélységig, a talajszilárdítás során a földbe lefúrni szükséges 75 ezer cölöp közül 39 ezer, azaz már több mint fele a földben van”

– tudatta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában