14 órája
Menczer Tamás: soha nem látott támogatásban részesülnek a kis- és középvállalkozások
Soha nem látott támogatásban részesülnek a kis- és középvállalkozások – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán. Menczer Tamás emlékeztetett, hogy a Demján Sándor-programban a kkv-k tőkejuttatásban és kedvezményes hitelben is részesülhetnek.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója
Forrás: MTI
Fotó: Bús Csaba
A politikus kiemelte, hogy elindítják az 1+1 programot. Így ha a vállalkozó fejleszteni szeretne, és betesz egy forintot, akkor a kormány is mellétesz egy forintot – mondta Menczer Tamás, hozzátéve, hogy mindez lehetővé teszi a kkv-k számára az úgynevezett méretugrást, a méretük jelentős növelését, sőt akár az exportpiacokra történő kilépésüket is.
A kkv-k támogatása azért is fontos, mert a magyar munkavállalók 75 százaléka ezeknél a vállalkozásoknál dolgozik.
Ilyen program a kkv-k számára még soha sem volt. Most már van
– hangsúlyozta.