Örök hűség

2022.05.26. 10:15

Trianon évfordulóján vetítik az Operettszínház filmjét a Duna Televízión (videó)

Az alkotás története a temesvári Dér család valós történetén alapul.

Örök hűség címmel készült színházfilm Dolhai Attila és Cári Tibor Szétszakítottak című musicaljéből; a trianoni szerződés következményeit bemutató filmet a diktátum aláírásának évfordulóján, június 4-én vetíti a Duna.

Az Örök hűség a Budapesti Operettszínház és a KraatsFilm Kft. koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet és a MÁV Zrt. támogatásával jött létre Iványi Marcell rendezésében, mások mellett Janza Kata, Gubik Petra, Földes Tamás, Dénes Viktor, Sándor Péter, Oszvald Marika, Csuha Lajos, Mészáros Árpád Zsolt, valamint a 12 éves Németh Marcell szereplésével – közölte az MTI-vel szerdán az Operettszínház.

Mint a közlemény felidézi, az eredeti színpadi mű Dolhai Attila ötlete alapján és dalszövegeivel, Cári Tibor zenéjével született meg 2020-ban, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulójára.

Az Örök hűség-et 2021 novemberében forgatták, így a film hangulatát, színvilágát meghatározta a tizenegy napon át tartó ködös, nyirkos, esős időjárás.

Iványi Marcell rendező és Németh Ákos forgatókönyvíró abból a történelmi tényből indult ki, hogy Magyarország jelenlegi határait a történelmi Nagy-Magyarország vasúthálózatának megcsonkításával alakították ki, így vált a vonat, a vasút, a vasúti hálózatok finom erezete a film központi motívumává.

Az Örök hűség története valós eseményeken a temesvári Dér család valós történetén alapul, akik 1920-ban a polgári egzisztenciát hátrahagyva „vagonlakókká” váltak, mert a családfő, Dér Zoltán matematika-fizika tanár nem hajlandó aláírni a Román Királyság iránti hűségnyilatkozatot. A filmben Bor Miklós néven felbukkanó főhős fiatalemberként, temesvári lakosként éli át a háborús vereséget és következményeit: Magyarország széthullását, szülővárosa előbb szerb, majd román megszállását, végleges elcsatolását, családja menekültté és nincstelenné válását.

A film egy fiatal, Budapesten tanuló pozsonyi lány, Ibolya, valamint a temesvári Bor család egyik fiúgyermekének, Miklósnak a kapcsolatát mutatja be, amely szokványos időkben, szokványos körülmények között házasságban, polgári miliőben zajló átlagos családi életben teljesedne ki.

A történet szerint a fiatalok, jobbára a háborús körülmények miatt arra kényszerülnek, hogy elváljanak, elszakadjanak egymástól. Az ő személyes sorsuk mögött egész országrészek egymástól való búcsúja húzódik meg – ismerteti az Örök hűség történetét a közlemény.

Mint olvasható, Cári Tibor filmben elhangzó tizenhárom dala a klasszikus musicalek irányába mutat, de a filmes műfajhoz elengedhetetlenül szükséges kísérőzenéket is komponált a szerző. A dalszövegeket Dolhai Attila jegyzi.

Az Örök hűséget a trianoni diktátumaláírásának évfordulóján vetíti a Duna, a szerződés aláírásának csaknem percre pontos időpontjában, június 4-én 15 óra 41 perctől.

Borítóképünk képernyőfotó az Örök hűség című színházfilmből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!