Óbuda titkai

2024.09.02. 19:17

Nyárzáró rendezvény a Kiscelli Múzeumban

Egész napos programsorozattal, többek között épület- és tárlatvezetésekkel, táborhegyi sétával és workshopokkal is várja a látogatókat a Kiscelli Múzeum vasárnap 12 és 20 óra között nyárzáró rendezvényén, a Kiscelli Napon.

Az épület- és tárlatvezetéseken, valamint a workshopokon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges

Forrás: Bors

Fotó: Dombóvári Tamás

A Kiscelli Múzeum hétfői közleménye szerint az esemény délelőtt 10 órakor a Táborhegyi sétával kezdődik. A sétán a Budapest ritka építészeti emlékének számító, valaha forrásvízzel táplálkozó vízimalmot tekinthetik meg az érdeklődők, valamint azt a helyet, ahonnan a főváros első trolibuszjárata elindult, továbbá a régi táborhegyi temető halottairól is szó lesz. A látogatókkal körbejárják a téglagyár területét, majd a séta a Kiscelli Múzeum ritkán látható kriptájában ér véget. A sétát Maczó Balázs muzeológus tartja.

Délután tematikus épületsétán vehetnek részt a látogatók, amelyen megismerhetik a Zichy család és a mariazelli Madonna-szobor történetét. A tárlatvezetést Farbaky Péter művészettörténész, főmuzeológus tartja.

Kastély és Hollywood címmel szintén tematikus épületséta keretében a múzeum épületében forgott magyar film és hollywoodi szuperprodukció helyszínét láthatják az érdeklődők, többek között a 19. századi korcsolyapályától a velencei kápolnán át a fantasy filmek misztikus díszletéig. A sétát Perényi Roland történész vezeti.

A programsorozatban Világ-Város - Mesterséges fények és fénymesterségek a 19. században címmel Molnár Álmos muzeológus, történész tart tárlatvezetést délután két alkalommal.

Szintén tárlatvezetéssel lesz látható A főváros képtára - Művek és történetek című vármúzeumi kiállításhoz kapcsolódó, Helyiérték - A főváros képtára+ pop-up tárlat, amely 24 művet, köztük Egry József, Kondor Béla, Keserü Ilona, Veszelszky Béla, Bukta Imre, Türk Péter, Román György alkotásait mutatja be.

Délután több workshopra is várják az érdeklődőket, akik bepillantást nyerhetnek a papírrestaurátor-műhely kulisszatitkaiba, Szoborkalandok címmel játékos felfedezőtúrán vehetnek részt, és Kisasszony napi Mária mintás mézeskalácsot süthetnek, de lesz szitanyomás is hozott pólóra és táskára.

A 14 éven aluliaknak a belépés díjtalan. Az épület- és tárlatvezetéseken, valamint a workshopokon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!