BL-selejtező

2021.08.03. 08:51

A cseh bajnok ellen folytatja a Fradi

A magyar bajnok Ferencváros szerda este a cseh Slavia Praha együttesét fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.

Vilnius, 2021. július 27. Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros játékosa (b) fejel a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõjének második fordulójában játszott Ferencváros - Zalgiris Vilnius mérkõzés visszavágóján a vilniusi LFF Stadionban 2021. július 27-én. MTI/AP/Mindaugas Kulbis

Forrás: MTI / AP

Fotó: Mindaugas Kulbis

A zöld-fehérek egyelőre százszázalékosak a sorozatban, hiszen a koszovói Prishtina és a litván Zalgiris Vilnius együttesével szemben is kettős győzelemmel jutottak tovább, ugyanakkor az OTP Bank Ligát hatalmas meglepetésre a Kisvárdától elszenvedett 2-1-es hazai vereséggel kezdték.

A második selejtezőkörben aratott győzelemmel az már eldőlt, hogy a 2019-ben az Európa-liga, tavaly pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt Ferencváros 2021 őszén is érdekelt lesz valamely európai kupasorozat csoportkörében.

A „legrosszabb” esetben, azaz egy esetleges Sparta Praha elleni búcsút követően az Európa-liga playoffjában lenne érdekelt a gárda, ott a vesztesek a Konferencia-liga főtábláján indulhatnak majd.

Továbbjutás esetén újra a BL csoportkörért szállnának harcba a zöld-fehérek, de ha nem is járnának sikerrel, akkor az El-főtáblával vigasztalódnának.

A találkozó 20 órakor a spanyol Jesús Gil Manzano sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Forrás: MTI

Borítókép: Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros játékosa (b) fejel a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros – Zalgiris Vilnius mérkőzés visszavágóján a vilniusi LFF Stadionban 2021. július 27-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában