Elismerés

2023.12.14. 15:02

Felavatták a világbajnok férfi vízilabda-válogatott márványtábláját a Margitszigeten

Csütörtökön ünnepélyes keretek között felavatták a nyári fukuokai vizes világbajnokságon aranyérmes férfi vízilabda-válogatott márványtábláját.

A medencébe ugranak Varga Zsolt szövetségi kapitánnyal (j3) és Nyéki Balázs másodedzővel (j2) a magyar válogatott játékosai a férfi vízilabdatorna döntőjében játszott Magyarország - Görögország mérkőzés végén a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában az úszók, vízilabdázók és öttusázók olimpiai és világbajnokainak neve olvasható az előtérben. Ide került most fel a Japánban vb-győztes 15 játékos, valamint Varga Zsolt szövetségi kapitány. A szakember, valamint Varga Dénes már korábban, olimpiai bajnokként is „felkerült a falra”, Vargának, illetve Vámos Mártonnak pedig a 2013-ban vb-győztes csapat tagjaként is szerepel itt a neve.

Elképesztően sikeres évet zárt a magyar vízilabda és itt külön ki kell emelni a két U20-as világbajnoki győzelmet is, ami alapján a jövőnk ugyanolyan fényes lehet, mint a jelenünk. Persze az év és szerintem a magyar sport legszebb pillanata az a férfiválogatott fukuokai diadala volt

– nyilatkozta Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

VÁMOS Márton; VARGA Dénes; MADARAS Norbert
Vámos Márton, Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és Varga Dénes
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Az ünnepeltek különleges bónuszban részesültek: a szövetség új támogatója, a BMW jóvoltából a világbajnok játékosok, továbbá kapitányuk vadonatúj autókat vehettek át. Az ünnepségen ezen kívül bemutatták a nyári diadalt megörökítő, A negyedik arany című könyvet.

„Köszönöm a Domino Trans Kft.-nek, a Rack Autónak és a Business Lease Kft.-nek, hogy a tavasszal általam megálmodott együttműködésből valóság lett” –  mondta Madaras Norbert.

„Persze a csapat is hozzátette a magáét a világbajnokságon, nem titok, hogy Fukuokából rendeltem meg végül az autókat. Minden elő volt készítve addigra, de úgy voltam vele, hogy egy negyedik-ötödik helyért ne járjon új kocsi. Feltételhez volt kötve, a játékosok is tudtak erről, és amikor döntőbe jutottunk, akkor vált ez biztossá. Babonából viszont még akkor sem adtam le a végső rendelést, csak amikor megnyertük a finálét.”

Az aranyérmes magyar válogatott játékosai a férfi vízilabdatorna döntőjében játszott Magyarország - Görögország mérkőzés eredményhirdetésén a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 29-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Varga Zsolt szövetségi kapitány az eseményen elmondta, 

most már kizárólag a jövő évi feladatokra koncentrálnak, hiszen a párizsi olimpia előtt januárban még Európa-bajnokság, februárban pedig világbajnokság vár az együttesre. 

A nagy menetelés részeként a gárda jövő hétfőtől csütörtökig az E.ON Kupán a spanyol, a szerb, a német és a román gárdával találkozik.

„Először is köszönet szövetségünk kiemelt partnerének, az E.ON-nak, hogy ez a nagyszerű torna létrejöhetett – ez a legrangosabb egész decemberben a vízilabdavilágban, hiszen a világbajnokság első négy csapatából három is a Komjádiban játszik” – mondta a négynapos viadal kapcsán Madaras Norbert.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a tornával kapcsolatban arról beszélt, hogy az elsősorban a jövőt építi, azaz az Európa-bajnokságon szereplő, fiatalabb csapatba kiszemelt játékosokat teszteli majd.

Nagyon komoly stratégiát kell kidolgoznom és felépítenem, hogy miként tudunk eredményesek lenni ezeken a világversenyeken. Az Eb-re például több játékost fogok beválogatni a júniusban junior világbajnokságot nyert csapatból, hogy ezek a fiúk megtapasztalják, mit jelent egy felnőtt világverseny terhelése, hogy ilyen éles helyzetben mérettessenek meg. Eközben a többieknek is megy majd egy komoly felkészülés itthon, hogy a lehető legjobb formában kezdhessék meg a világbajnokságot. A vb-n már olyan elemeket is beépítünk, amelyek az olimpia előtti, a szokottnál talán rövidebb nyári felkészülést is szolgálják

– fogalmazott, hozzátéve:

 várhatóan a vb-győztes csapatból nyolcan hiányoznak majd a horvátországi kontinensviadalról, őket helyettesítik az U20-as együttesből érkezők. 

Varga Zsolt elárulta: a tervek szerint kihagyja az Eb-t a kapitány Jansik Szilárd, Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Német Toni, Vámos Márton, Varga Dénes, Zalánki Gergő és Vogel Soma.

Jansik Szilárd csapatkapitány a csütörtöki ünnepségen azt mondta: a háromszoros olimpiai bajnok csapaton felnőve neki egészen kicsi korától az volt az álma, hogy ő is felkerüljön a márványtáblára.

„Világbajnokként ez most sikerült, de az a célunk, hogy mondjuk egy év múlva újra itt találkozzunk, és felkerüljünk a nagyobbra is” – fogalmazott az FTC játékosa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában