Kajak-kenu

2024.09.07. 11:37

Fölényes sikert aratott: Kiss Péter Pál megvédte címét, aranyérmet nyert Párizsban

A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren a párizsi paralimpia szombati versenynapján. Suba Róbert a negyedik helyen ért célba.

MW

Kiss Péter Pál megvédte címét KL1-ben

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A főváros melletti vaires-sur-marne-i pályán több ezer szurkoló buzdította lelkesen a sportolókat, akiket szinte ideális körülmények, de az itt uralkodó jobbos oldalszél fogadott a délelőtti program során.

Kiss Péter Pál, a Budapesti Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok versenyzője már a pénteki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, amelyben a középfutamból csatlakozott hozzá Suba Róbert is, így két magyarért lehetett szorítani.

Kiss jól kezdett, már a táv elején az élre állt, s bár brazil és francia riválisa egy ideig vele tartott, 80 méter után elképesztő sebességre kapcsolt, megindította a hajóját, s innentől kezdve már csak a hátát nézték a többiek. A végén fölényes sikert aratott, közel két másodperces előnnyel diadalmaskodott.

A miniszterelnök közösségi oldalán gratulált a sportolónak:

Kiss Péter Pál - aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult - így már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.A legkomolyabban sérülteket felsorakoztató kategória másik magyarja, a nyolc éve, Rióban ezüstérmes, 44 esztendős szegedi Suba Róbert is remekül versenyzett, de végül leszorulva dobogóról negyedik lett.

KISS Péter
A győztes Kiss Péter Pál a KL1 kategóriájú férfi parakajak 200 méteres döntőjében a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Suba Róbert fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy "rendellenes nyitás" következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után, a kórházban tovább folytatta a sportolást, majd elkezdett kajakozni.

A kétszeres lábszáramputált Kiss Tibor - aki korábban ülőröplabdázott, s most 46 évesen jutott ki élete első paralimpiájára - a KL2-es kategóriában a B döntőben szállt vízre, amelyben másodikként ért célba, így összesítésben a 10. helyen végzett.

A Subához hasonlóan szegedi Boldizsár Dalma, aki korábban az épek között többszörös korosztályos bajnok volt, s a gerincvelőt megtámadó betegség miatt kényszerült néhány éve kerekesszékbe, szintén újonc. Szombaton a kenut jelentő VL2-es versenyt a B fináléban fejezte be, s második helyével összesítésben ő is a 10.-ként zárt.

Eredmény, férfi KL1 200 m:

  1. KISS PÉTER PÁL 44.55 mp2. 
  2. Luis Carlos Cardoso (Brazília) 46.423. 
  3. Remy Boulle (Franciaország) 47.014. 
  4. SUBA RÓBERT 48.96

Kiss Péter Pál: nagyon mélyről indultam

A kajakos Kiss Péter Pál azt mondta, nagyon mélyről indult idén, mielőtt szombaton címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában a párizsi paralimpián.

„Az évem sokkal nehezebb volt, mint amilyennek maga a verseny tűnt. Nagyon mélyről indultam – nyilatkozott a vegyes zónában. – Tavasszal egy kondiedzés közben mellizomsérülést szenvedtem, sok gyógytorna, ultrahangos kezelés következett. Mentálisan is megviselt, hogy a sérülés miatt a szegedi Európa- és világbajnokságon sem indulhattam. Most ezért kárpótolt, hogy itt volt a családom a lelátón és rajtuk kívül is sokan szurkoltak nekem a helyszínen.”

Kiss gyakorlatilag az utolsó szalmaszálba kapaszkodva jutott ki a paralimpiára, miután megnyerte az otthoni szétlövést jóbarátja, Juhász Tamás ellen – mint mondta, lelkileg ez sem volt könnyű.

KISS Péter
Az aranyérmes Kiss Péter Pál (k), az ezüstérmes brazil Luis Carlos Cardoso (b) és a bronzérmes francia Remy Boulle (j) a KL1 kategóriájú férfi parakajak 200 méteres versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás:  MTI

A szombati versenyről az immár kétszeres paralimpiai bajnok a következőt mondta: 

A rajthoz közeledve majdnem beborultam, az egy kicsit kizökkentett, de próbáltam ismét fókuszálni. Tudtam, hogyan szeretnék versenyezni. Kicsit beragadtam, de tudatosan próbáltam óvatosabb rajtot venni, mert a tapasztalatok alapján egy éles rajtnál azért tud fájni a korábban sérült mellizmom. Próbáltam biztosra menni, ez sikerült, utána pedig jó volt az iramváltás is, jól fel tudtam venni a sebességet, amivel itt is győzni tudtam.

Elárulta, az utóbbi két-három hétben teniszkönyök is kialakult nála, szenvedett vele, de próbálta félretenni a fájdalmat és sikerült megvalósítania azt, amit eltervezett, és kihajtania magát.A remek teljesítményhez Szijjártó Péter külügyminiszter is gratulált:

Az MTI kérdésére azt mondta: most jön a megérdemelt pihenés és a tanulmányait is folytatja a Testnevelési Egyetem rekreációs szakán.

Az ebben a számban negyedik Suba Róbert összességében elégedett volt a teljesítményével, bár mint mondta, előzetesen a dobogóra szeretett volna kerülni.

SUBA Róbert
Suba Róbert a KL1 kategóriájú férfi parakajak 200 méteres középfutamában a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. szeptember 7-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás:  MTI

Sajnos sok volt a hátráltató körülmény. Betegséggel is küszködtem, otthon pedig sokkal jobb időket mentem a 35 fokban. Itt az előfutamban 12-13 fok volt széllel, nagyon fáztam, éreztem, hogy nem vagyok jól bemelegedve. Ez lelkileg is visszavetett. Utána azonban gondoltam a kiskőrösi iskolában a szurkolótáboromra, ez erőt adott. Összességében elégedett vagyok a negyedik hellyel és megyek tovább, hiszen van még egy számom

 – nyilatkozott a szegedi sportoló, aki vasárnap VL2-ben versenyez majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában